Kedves látogató, sportbarát!
Nagy-nagy szeretettel köszöntjük Önöket, Titeket hazánk egyik legfiatalabb atlétika egyesületének a Centrál Atlétika honlapján!
2012. évben egy szép napon született a gondolat, hogy létrehozok egy atlétika egyesületet, és azt szívvel lélekkel építem, vezetem. Nem teketóriáztunk sokat, így meg is tettük a szükséges lépéseket, amely nehéz és rögös út volt, de a hitünk és a cél nem szabott határokat.
Így született meg hivatalosan is, 2014. év decemberében jelenleg is működő, büszkén mondhatom, hogy sikeres csapatunk a Pegazus Atlétika, ami aztán kinőtte magát, és mellette nevet változtattunk, így lett Centrál Atlétika. Ebben a klubban, egy a hazai szokásoktól merőben más elven folyik, az atléta palánták képzése! Csináljuk nap mint nap gőzerővel, energikusan építkezünk tégláról téglára türelmesen. Mindezek mellett nagy büszkeséggel tölti el szívünket, hogy mindent a nulláról kezdtünk anno, így gyermek atlétáink is egytől egyig saját nevelésűek. Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a szenior korú futók edzéslehetőségeinek biztosítására is, amelynek, köszönhetően egy igazi összetartó, sikeres családként élünk, sportolunk.
Célunk: Hiszem, hogy maximális odafigyeléssel, igaz őszinte szeretettel adhatunk professzionális, nemzetközi színvonalú atlétákat a hazai sportnak, valamint életerős, talpraesett felnőtté érő, egészséges nemzeti öntudattal rendelkező gyermekeket, felnőtteket hazánknak, nemzetünknek.
Tisztelettel: Gedeon Zsolt