Kettő futónk is dobogón…
Nagy büszkeséggel írom le ezen sorokat, hiszen kis csapatunkból kettő gyermek középtávfutó is részt vehetett a Lengyelországban megrendezett, nemzetközi diák válogatott atlétika versenyen. Csuta Dorottya és Makray Benedek megérdemelten vehették fel magukra a nemzeti címeres válogatott mezt, mivel ezért az év során ,kőkeményen megdolgoztak.
Az év első felében kimagasló időket, rengeteg győzelmet arattak idehaza és külföldön is. Dorottya végigjárta az idei esztendő 600 m-s versenyeit, ahonnét sikeresen tovább jutott a lengyelországi versenyre, immáron második alkalommal. Benedeknek 2005-s lévén, még nincsenek válogató versenyek, de meghívást kapott a Magyar Diáksport Szövetségtől, hisz bődületesen erős 1000 m-t futott Bécsben, amivel természetesen első az országos ranglistán korosztályában. Jómagam is meghívást kaptam a Magyar Diáksport Szövetségtő, és felkértek, hogy legyek a középtávfutók vezetője ezen a válogatott versenyen, így én is utaztam a gyerekekkel. No de lássuk a versenyt és kezdeném is Csuta Dorottyával. Dorka jó erőben érkezett a versenyre, és úgy gondolom, hogy úgy 85%-s felkészültségi állapotban indult neki a távnak. A versenyen hihetetlenül viharos, esős idő támadt, és a rendezők, már-már fontolgatták, hogy felfüggesztik a versenyt, amíg a vihar eláll. Dorkát nem zavarta és engem sem, így Doró bátor kezdéssel neki is lódult a 600 m-nek. Az első 200m 2mp-el lassabb volt a tervezettnél, ami miatt én szívtam kicsit a fogam, de azt is tudtam, hogy vihar van, no meg Doró nem 100%-s, de erről később. 400 m után is Doró nyomta az élen kegyetlenül, és közben érezhette azt is, hogy az ellenfelek ott lihegnek a nyakán nagyon szorosan. No 450 m környékén el is kezdődött a verseny, amikor is az egyik kislány óriásit bukott, talán még a lelátón is hallották, Dorkáék mit sem törődve a történtekkel eszement tempót futottak és a célegyenesben még mindig Doró jött, de félelmetesen jött fel rá a Lett kislány, aki a múlt évi vereség után szeretett volna visszavágni Dorónak, hiszen akkor a mi lányunk nyert. Most fordult a kocka és hajszállal is, de most Lettországé lett az arany, és Dorottyáé az ezüst. Ám ez az ezüst igen csak szépen csillogott Doró nyakában, mert tudtuk mindketten, hogy mi miért történt. És bizony aki látta azt a hajrát, amit Doró művelt, nos senkinek nem lehet egy szava sem, mert embertelen nagy harcot vívott, hogy nyerjen és kőkeményen szívta magát, a lelkét kifutotta! Mindössze 4 század volt közöttük a célfotó alapján. Óriási tv-be illő versenyt futottak, és bizony hihetetlenül büszke is voltam, vagyok Csuta Dorottya futómra, akiből bizony klasszis futó lesz nagyobb korában is. Néhányan meglepődtek, hogy Doró második lett, amin meg én lepődtem meg. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy írjak kicsit Dorkáról. Dorka nem Isten. Nem mindenható. Dorottya ember, gyerek, és kiváló atléta. Ennek megfelelően nem gépként kezelem, hanem gyerekként, emberként és bár profi atlétikába szánom, arra nevelem, hogy ízig vérig profi futó legyen, mégis olykor fékeznünk kell a tempón. Bizony hihetetlenül hangzik, de most meg kellett lépnem ezt a igen is fontos stratégiát.
Ebben az évben is Dorka rohamtempóban fejlődött és ténylegesen veszedelmes időket, versenyeket futott. Emiatt leültem itthon, és gondolkoztam. Döntenem kellett, és azt mondtam, hogy az idei kitűzött célt, már bőven elértük, és nem szabad kapzsinak lenni, hiszen arra rámegy az egészsége. Így a lengyelországi versenyre nevetségesen kevés edzéssel mentünk és még a verseny hónapjában is elengedtem kettő iskolai táborba. Így abból futott ami van. Hát ettől csodálatos a mi lányunk, mert úgy is tud 1:41-t futni, hogy szinte az ,,ágyból rugdosom ki”. A verseny előtti edzéseken Doróval tisztáztuk is a felállást, vagyis annyit mondtam neki, hogy most a dobogó a cél és ha győzelemért most kegyetlenül keményen kell harcolni, nem lesz annyira egyszerű a téma. Ezt Dorka profin kezelte is és tudomásul vette. Ennek köszönhetően borzasztóan örültünk a második helynek, én meg külön örültem a képrázatós hajrá versenyének. Nagyon büszke vagyok a Pegazus atlétika kiváló futójára Dorkára! No de van ám itt még miről beszélnünk, bizony Makray Benedek rászolgált a becenevére, mert Terminátorként lépett pályára. Benedekkel is jó alaposan megbeszéltük a helyzetet és tervet szövögettünk, ami nem volt nehéz. Győzelem, embertelenül kemény futással. A rajtnál, már ömlött az eső, alig láttam és úsztunk a vízben, no meg a pálya is.
Benivel összenéztünk és tudtam, hogy kő kövön nem marad, és így is lett. Taktikánk nem volt nagyon csak egy, vagyis nyomni 120%-on, és azt is kértem, hogy ha sokkal vezet, akkor is tegyen rá egy lapáttal. Beni szóról szóra azt csinálta amit megbeszéltünk. A rajt után ment, mint egy vadászgép és 65 mp-s első 400-l kezdett, amitől sok ember felkapta a fejét. Egy edző kolléga be is kiabálta neki a kanyarban, hogy lassítson, én meg fogtam a fejem és ordítottam, hogy eszébe ne jusson lassítani, inkább fokozza a tempót és fussa rommá magát. Beni jó gyerek és bízik bennem, így meg sem hallotta a lassíts utasítást, viszont a nyomjad tovább keményen üzenetem eljuthatott hozzá, és 3:04-s óriási idővel, kb 100m-s előnnyel viharban, szakadó esőben egy Magyar fiú, címeres válogatott mezben ért be elsőként. Tombolt a lelátó, megjegyzem Dorkánk futásánál is, mert hihetetlen, fantasztikus szurkolói tábor utazott el a versenyre. Benedek fantasztikus legény és nem vacakol, nem lelkizi túl a versenyt. Győzni akart és győzött is. Nagyon boldog voltam, mert mindkettő csemetém termése gyönyörű lett. Ez a kettő gyereke méltán képviselte hazánkat, és maximálisan kiérdemelték a válogatottságot, amit nem adtak ingyen. Megdolgoztak érte piszkosul keményen. Közben megjegyzem, hogy a Magyar csapat a nemzetek közötti összetett versenyben újra első helyen végzett, a Lengyelek nagy bosszúságára, mert idén megfogadták, hogy legyőzik a Magyarokat. Harmadik lett Szlovákia és utánuk a többi ország.
A középtávos csapatunk nagyon erős volt, és mindenki dobogón végzett. Egytől egyig harcoltak a hazájukért, és jó volt látnom, hogy eljutott a szívükig az, amiről a verseny előtti este beszéltem nekik. Igazi nagy harcosok voltak, és utolsó leheletükig harcoltak. Nem csak Dorór és Benire vagyok mérhetetlenül büszke, de a többi középtávosra és a nemzeti csapatunk összes tagjára. A felnőtt team, akik irányítottuk a válogatottat, mind profin és hatékonyan tudtunk együtt működni. Az MDSZ küldöttség, az edző kollégák, egy igazi csapat voltunk, egy célért küzdöttünk, és ezt éreztük is mindannyian. Bencsik Pálnak ebben vezető szerepe van és csak gratulálni tudok Neki, és csapatának, valamint megtisztelő volt számomra, hogy engem kértek fel idehaza, hogy vezessem a középtávos gyerekeket a versenyen és felügyeljem őket, navigáljam útjukat a lengyelországi napokon. Én úgy érzem, hogy a maximumot adtam ki magamból, jól el is fáradtam, de élveztem minden percét. Külön öröm volt számomra, hogy a varsói nagykövetségünkre is meghívást kaptunk és egy kellemes, pár órát tölthettünk ott. Dorkának és Benedeknek most jöhet a nyári pihenő, hogy aztán ősszel jókat fussunk. Kettő dologra viszont nagyon büszke vagyok még! Elsőként,hogy hazánk egyik legkisebb egyesületéből kettő futó is képviselte hazánkat, nem is akárhogyan. És amire még kiváltképpen büszke vagyok, az nem más…………Magyarnak születtem és jó volt kint Magyarnak lenni! Egyszer feltettem nemrégiben a kérdést, miért lettem edző? Talán mert így szolgálhatom a hazámat!
Hajrá Magyarország!
Hajrá Pegazusok!
További képek facebook oldalunkon.