Felemás érzések…

Eredmények 3000m mezei liga:

Csuta Dorottya 1.hely

Csuta Johi 7.hely

Kővári Blanka 31.hely

Ádám Lili 37.hely

Keczéry Orsolya 38.hely

Lengyel Lizett: nem állt rajthoz

Az idei mezei liga ebben az évben utolsó állomásához érkezett, egyik kedvenc városomba, mégpedig Salgótarjánba. A verseny kissé zord…….mondhatni tökéletes mezeis időben lett megrendezve, ami kedvezett például Dorottyának, hiszen neki nagy kedvence a trutyis időben versenyezni.

Újabb győzelem……Csuta Dorottya!

Most először, tanítási céllal, bevetettem a csapatból néhány lányt, aminek egyetlen oka volt csupán, ami nem más, mint hogy lássák, az edzésen befektetett munka, mire elég. Pontosan tudtam, hogy lányaim mire képesek, ám a verseny végén óriási csalódottságot éreztem, némiképp nem is tudtam hová tenni magam ezen a planétán! Nyeltem nagyot, amikor az eredményeket vizslattam, mert ennél sokkal jobbra számítottam! Ám mentségükre legyen mondva, ez egyedül az én hibám , és természetesen a szükséges lépéseket meg fogom tenni, mert ez az eredmény nonszensz, és felháborító!

Csibészeink 🙂

Ha meg az érem másik oldalát nézem, akkor pedig gratulálnom kell a lányokna, mert itt voltak, végig futották a versenyt ebben a vacak időben, és persze verseny tapasztalatuk egyáltalán nincsen. Legnagyobb csalódás számomra Csuta Johi, és Kővári Blanka volt, az ő futásukat tényleg nem tudom hová tenni! Johi nem a nővére által megkezdett úton halad, de még fiatal, bármi lehet! Csuta Dorottya viszont újfent kiváló eredménnyel zárta a versenyt, ami nem csoda, hisz rendkívül megbízható, és precíz munkát végez edzéseken, valamint harcmodora is a toppon van! A rajtot követően egy kellemes tempót vett fel, amit kissé fokozott, így magabiztos győzelemmel zárta az idei liga szereplését! Verseny után a lányaink, jó hangulatban, vidáman örültek egymásnak, és a verseny hangulatának, amit azért jó volt látnia a képeken is, valamint itt is szeretném megjegyezni, hogy a verseny szervezői a maximumot hozták minden területen, és remélhetően következő évben is találkozhatunk salgótarjáni barátainkkal!? Kellemes meglepetés ért minket, hiszen a salgótarjáni atlétika, Csuta Dorottyát, tiszteletbeli taggá nyilvánitotta, ami számunkra óriási megtiszteltetés, és hálásan köszönjük! A verseny, mint olvashatták, kicsit keserédes számomra, mert lányainkban sokkal több van, de ezen képességeket nagyon nehéz kiaknázni, ám mindezektől függetlenü nagyon büszke vagyok mindegyikükre! Szívből gratulálok nektek lányok, és persze az összes SAC futónak, és szervezőnek! 

Liga győzelem Salgótarjánban!