Felkészülés a nagy bevetésre
Rákoscsaba félmaraton – Futapest terepfutóverseny
Határozottan balul alakultak a dolgok a futást megelőző héten, így biztosan félve a kudarctól is nehezen vettem rá magam, hogy induljak ezen az eseményen. Ráadásul a verseny reggelén tompának, enerváltnak éreztem magam. Ugyanakkor presszionált a számomra kiemelt verseny (Vivicita) közeledte. Az azon való jól teljesítéshez szükséges, hogy e versenyen is megfelelően odategyem magam. Így aztán belevágtam, erős edzésként tekintettem az előttem álló kihívásra. Egy régen használt csodaszert is segítségül vetettem be, a zenét. Ismét egy Futapestes eseményen álltam rajthoz családommal együtt, kislányom 5 km-en, fiam 13 km-en, míg én 21 km-en. A két hosszabb táv együtt rajtolt 11 órakor a rövidebb táv 10 perccel, később. A három távra tisztességes futómezőny (majd 300 fő) gyűlt össze. A rajt követően több percen keresztül a zene indításával illetve annak folyamatos lejátszásának beállításaival foglalkoztam. Mire sikerült megfelelően a fülembe helyezni a hallgatót, és a telefont a kezemre csatolni, már túl voltunk az első aszfaltos emelkedőn és a szántóföld szélén haladtunk. Jó volt a zenét meghallani és annak ütemére galoppozni, továbbá az endomondo női géphang csiripelése vagy inkább chipelése is biztató adatokat jutatott fülembe. Meg is lepődtem azokon, – mit brusztolok városban, hogy 5 perc alatti tempóim legyenek,…. -itt meg? , megindultam tessék-lássék módjára és már alatta is vagyok. Mire jók a versenyek, ugye? Az emberből olyat hoznak elő, amire azt megelőzően nem is gondolt. Ebből következően nagyon fellelkesültem és igyekeztem kihozni a legtöbbet magamból. Habár ez a helyszín azért nem tartozik a gyöngyszemei közé a terepfutásnak. Kertvárosi rész, szántóföld, állatmenhely,illegális szemétlerakások, M0 alatt történő átbújás, egy kis erdős ligetes rész és ismét szántóföld, majd M0 alatt átbújás…….etc. Szóval kevésbé vadregényes és romantikus, mint az ezt megelőző vagy majd az ezt követő versenyhelyszínek. Tavaly már futottam itt 13 km-t, akkor jóval szelesebb volt az idő, mint most. Én rendesen kivetkőzött futóöltözékben (rövidnadrág, poló) gyűrtem a terepet. Az idő előrehaladtával, sokkal erősebbnek éreztem magam, mint az elmúlt évi verseny hasonló szakaszában. Nagyon élveztem a futást (játszottam különböző testtartásokkal, ütemekkel), ehhez hozzásegített a jó talpalávaló muzsika és sok erős futótárs. Tamást (virtuális futóbarátom, néha egy-egy verseny erejéig talákszunk, de inkább a világháló rengetegében követjük…., követem egymás futásait és én merítek és tanulok az általa írt és posztolt dolgokból.) többször magam mögé pillantva kerestem. Mikor hol fog meglepni?, de sehol nem következett be ez a momentum. Menekültem előre, előle. Mígnem a verseny utolsó szakaszához közelítve nem magam mögött, hanem jó 300-400 méterrel előttem fedezem fel őt. Mikor, már a verseny e szakaszához értünk éreztem kezdek elkényelmesedni, lassulni, megelégedni az eddig elértekkel. Varázsütésre változott meg minden és hatalmas hajrát vágtam ki az utolsó kb 2 km-en. Így sikerült a versenyt 1:40:34 teljesítenem. A célba családom apraja-nagyja biztatása mellet jóleső fáradsággal értem be. Nagyon büszke voltam gyerekeim eredményére és bizakodottságra okot adó teljesítmény sikerült a tavaszi nagy verseny előtt a futópályára karcolnom.