Döntőbe futotta magát Csuta Doró…

Nemrégiben rendezték Csepelen, a mezei futó diákolimpia budapesti döntőjét, aminek nagy volt a tétje, hiszen az országos döntőbe innen csupán a két legjobb futó jut ki. Dorkának így adott volt a feladat, de tudtuk jól, hogy okos futással simán a gödöllői országoson fogja magát találni, ám minden versenyén körültekintőek vagyunk, tettük ezt most is.

Doró aranyérmes…

A versenyen annyit kértem Dorkától, hogy csupán úgy fusson, ami elég a tovább jutáshoz , és persze igyekezzen azért megnyerni az etapot! Dorka egy stabil, magabiztos versenyzéssel szépen nyerte a versenyt, amit elmondása szerint nagyon élvezett, hiszen szépen kezdenek beindulni a lábai, hiszen itt a tavasz, és készülünk a pálya 1500, és 3000m-s távokra, de előtte persze a következő versenyre koncentrálunk, ami a Bp.-i mezei futó bajnokság, majd pár napra rá, a gödöllői diákolimpia mezei döntő! Természetesen mindegyik versenyen a győzelemért utazik Dorka, amiért meg is tesz mindent! A budapesti diákolimpia döntőben, szépen szerepelt, Roudot Gergő, aki az elmúlt időszakban mérsékelt javulás mutat, és ennek megfelelően,eredményei is javulnak! Itt a diákolimpián egy értékes 6. helyet szerzett, aminek mindketten nagyon örültünk! Szívből gratulálunk nektek!

Csuta győzelem, a budapesti diákolimpián!