Napsütés, családias hangulat, érmek, mosolyok….

Kellemes szép idő fogadta a szigetmonostori Pegazus futásra érkező versenyzőket, és szurkolókat, aminek mindenki nagyon örült, hiszen ez még szebbé, vidámabbá varázsolta futóversenyünket. A verseny helyszíne a csodálatos Szigetmonostor falucska, amelyet bátran jellemezhetnék a szentendrei sziget gyöngyszemeként. A kis falucska lakosai, vezetői mindig nagy szeretettel fogadják az ide ellátogató turistákat, esetünkben a kedves futókat.

 

1379768_524358744392202_67545927727458548_n (960x657)Kora reggel az előkészületeket követően a pici mini kategória kezdett egy fergeteges terep 500 m-s távval. A Rajtnál elszánt és kicsit megilletődött gyerekek álltak és várták a rajtot. A start pontosan indult és a gyerekek eszeveszett tempóba el is viharoztak a kijelölt pályán. Volt aki gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgokat, így Tomcsányi Boglárka helyi lakos-versenyző és egy budapesti kislány csaptak össze az első helyért. Hogy ki nyert azt az eredménylistában lehet olvasni, ám mindkettő kislány nagyon-nagyon kitett magáért. A fiúknál Móró Márton nem ismert kegyelmet, így sikerült győznie, Mögötte két derék fiú kevéssel lemaradván ért célba. 

A kicsiket követte az immáron nagyobb kaliberű harcos ifijak és amazonok összecsapása, ahol bizony elég erős kis team találkozott. Ki kell emelni a lányok közülük Csuta Dorottyát a PEGAZUS SME  fénylő csillagát, valamint Mater Henriettát helyi lakost,  a szentendrei SZKHSE kiválóságát, valamint Tarnay Klári és Lengyel Laura bámulatos, a 3. helyért folyó test-test elleni ütközetét. Dorottya elég erős tempót diktálva kezdett neki a 2 km-s távnak, amiben nagy szerepe volt, hogy Makray Benedek PEGAZUS SME futója, nem hagyta unatkozni Dorottyát.Henrietta egy ideig keményen velük tartott ám Dorka és Beni 12239_524366151058128_2529354080546106419_n (960x760)eszméletlen tempóba kezdtek, így ők ketten leszakították a mezőnyt és a végére hagyták a bulit. Külön ki kell emelnem Lengyel Laura és Tarnay Klári eszeveszett küzdelmét, hiszen ők ketten már-már vérre menő küzdelmet folytattak a 3. helyért. De nagy öröm volt látni, hogy a célba érkezés után egymás nyakába borultak és átölelték egymást. Ettől ilyen szép ez a sport. A srácoknál Makray Benedek terminátornak sikerült győznie, míg a 2.-3. helyért itt is nagyon kiélezett küzdelem folyt kettő igazán kemény férfiú között,aki szintúgy,mint a csajok a végére hagyták a bombasztikot. A nagy bumm most Tarnay Teónak sikerült jobban. Tudni illik,hogy Levi és Teó adok kapok versenyeket produkálnak. Hol egyikük nyer, hol a másik. 

Következzék nosza a nagyok futása a trónok harca, hiszen itt, már korcsoportos bontásunk is volt.

12523854_524390247722385_2640681046829887199_n (960x640)

Az abszolút versenyt a nőknél Surány kiváló szenior futója, aki egyébként szenior országos bajnokságot is nyert az idei fedett pályás ob.-n, nem más, mint Zarnóczay Klára. A férfiak elsőségét szintén egy kiváló futó, egy szenior futó legenda nyerte aki Budapestről érkezett, nem más, mint Kárász Zakariás. A korcsoportok helyezett futóit meg lehet tekinteni a dobogósok eredmény listáján, amiért óriási gratuláció illeti őket, de nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, aki becsülettel, keményen küzdöttek a versenytávon.  

Versenyünk egyik külön száma a súlylökés, amit egyesületünk minden jövőbeni versenyen meg fog rendezni.

Nagyon sikeres volt, és pompás volt tapasztalni, hogy milyen jól összehozta az embereket, és hogy mennyi sok bohóc él közöttünk. Bohóckodtunk, nevettünk nagyokat, és a versenyzők bizony hatalmasakat löktek. Láttam felfedezni egy kettő olimpiai kvóta reménységet, mint pl: Földvári Zolit 🙂 Bátran mondhatom, hogy ez a versenyszám is nagy sikert aratott. Mindezek mellett örömmel írhatom le, hogy a rajtok pontosan indultak, nem volt csúszás, és az eredményeket Csilla gyorsan és precízen értékelte ki. Dobogósaink érmet, szép oklevelet, csokit és akciós welness kupont kaptak a Zalakaros Venus Hotel jóvoltából.

 

Köszönetnyilvánítás!

Engedjétek meg, hogy elsőként köszönetünket nyilvánítsuk ki a csodálatos Szigetmonostor önkormányzatának, amiért áldásukat adták a verseny rendezési szándékunkra. Külön szeretnénk megköszönni a monostori Faluház minden dolgozójának és vezetőjének Kovács Attilának, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a területet és egyéb kiszolgáló helyiséget. A község és a Faluház támogatása nélkül ez a kicsi, ámde csodálatos futóverseny nem jöhetett volna létre, amely mindannyiunknak szép élményeket, örömteli perceket adtak.  Szeretném még nem utolsó sorban megköszönni A Pegazus Sport és Művészeti Egyesületbe járó gyerekek szüleinek a nagy-nagy segítséget, és munkát!

Végezetül hálák vagyunk minden kedves futónak ,amiért jelenlétükkel megtisztelték versenyünket és emeltétek eme nap fénypontját!

Üdvözlettel: Gedeon Zsolt

Képek: https://www.facebook.com/events/1530145137283689/

12814554_1119949974724179_8213695572460386322_n (398x482)
PEGAZUS FUTÁS, SZIGETMONOSTORON