Zsámár Anna a szenzációs 2. helyen ért célba  Dortmundban

Március 10-én az esti órákban Zsámár Anna és én útra keltünk egy nagyon komoly nemzetközi fedett pályás atlétika versenyre, ami ráadásul kettő naposra lett tervezve. Szombaton és vasárnap is kellett futnia egy-egy 800 m-t Annának, ami nem kis feladat elé állította őt. A magyar csapat rendkívül optimista és erős volt, köztük Annánk is. Pénteki napon mindenki megismerkedett a környezettel, és egy laza átmozgató edzést végeztünk a dortmundi pályán. Másnap elkezdődött a csapatok nagy versenye, és persze Anna is pályára lépett egy eléggé nagy és masszív mezőnyben. A pokoli nap számunkra itt kezdődött, hiszen semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük, mondhatnám azt is, hogy KO. napunk volt és ennek megfelelően az első körben már láttam, hogy Anna nincs rendben, mivel ennél Ő sokkal-sokkal többre képes. Beérkezett a célba egy felejthető produkcióval, ám nem bánkódtunk sokat, hiszen azonnal a vasárnapi napra koncentráltunk és gyorsan átbeszéltünk mindent. Pontosan tudtam, és Anna is tudta, hogy hol hibáztunk, ha egyáltalán hibáztunk, amit alaposan ki is elemeztünk. Másnap a melegítésnél már láttam, hogy egy másik Annával van dolgom, és éreztem, hogy bent a versenypályán nagy bulit fog a mi lányunk csapni, már csak azért is, mert a mentális tréning elég jól sikerült az este. A rajtvonalhoz állva pici lányunkat a második sorba tették a versenybírók az amúgy is nagy mezőnyben, így tudtuk, hogy a rajtot követően nagy bunyó lesz a pozíciókért. Így is történt, és Anna tüstént nagy verekedést rendezett, persze még szabályos körülmények között. Az első 50 m-n mindenki ütötte vágta a másikat és Anna is bekapott egy jó könyököst, de ez benne van a pakliban, ez ilyen sport. No de ami ezután jött az maga volt a csoda. Kialakult egy öt fős boly, amiben lányunk úgy futott, mintha az olimpián futná a döntőt. Nagyon kemény volt és harcias, mi több három kemény támadást is vissza vert és utolsó körben, már az első helyért küzdött. Végül a csodálatos 2. helyen ért célba egy nagyon kemény és magabiztos futással. 

20160312_195906 (614x1024)

Anna szombaton nagyon csúnyán versenyzett és mondtam is neki, hogy értékelhetetlen, amit csinált. Ezen nem volt meglepődve, nagyon profin kezelte a kritikát, értékelést. Nem is agonizáltunk ezen sokat és a vasárnapra koncentráltunk. Vasárnap egy teljesen új Zsámár Annát láttam, aki csodát művelt a pályán és magabiztosan, rendkívül profin harcolt a hazájáért, csapatáért, városáért. Megérdemelte ezt e rendkívül nagy sikert, hiszen szorgalmának, akaratának köszönhetően az erős, nagy mezőnyben más nemzetek lányai közül az előkelő 2. helyet szerezte meg. Az eredményhirdetés után, láss csodát az atléta gyermekek élete mégsem annyira szörnyű, mint hiszik sokan emberek, mivel városnézés következett, aztán bementünk az 50m-re lévő Borussia Dortmund stadionba, ahol éppen bajnoki mérkőzés vette kezdetét, ettünk sok finomságot, és este pedig jöhetett egy nagy party, ahol a sok nemzet lányai és fiai együtt táncoltak, énekeltek, buliztak. Nagy és tanulságos élmény volt ez mindkettőnk számára.

Anna futásának margójára:
A magyar csapat elnyerte a nemzetek közötti csapat elsőséget is, köszönhetően a rendkívüli képességekkel rendelkező gyerekeknek, akik mindannyian a maximumot hozták. Ennek termése, hogy hazánk lett a legjobb csapat a dortmundi viadalon. A társaságból mégis kiemelném lányunkat, pedig nem szeretek és nem is szokásom megkülönböztetni bárkit is. De most megteszem, Miért is? Tehetnénk fel a kérdést. Nos, Anna olyat cselekedett, ami talán mindenkinek példa lehet, főleg nekünk felnőtt embereknek. Példa lehet, mert erre csak kevesen képesek. Egy nagyon rossz és értékelhetetlen első nap után, amikor is a magyar csapatból szinte mindenki érmet vagy elismerést kapott, Annánk nem roppant össze és ebből a nagyon mély fájdalmas szombati napot követően megszívta magát, talpra állt, és megmutatta, hogy ki is ő, és mire képes. De legfőképpen azt mutatta meg, hogy a legnagyobb trutyiból is ki lehet jönni, nem mellesleg lehet utána száguldozni.

Gratulálok Neked kedves Anna!

Zsámár Anna futónk egyik fő pártfogója a http://szentendrefitness.hu/ akik lehetővé tették és teszik, hogy Anna mindig kiváló körülmények között tudjon edzeni. Köszönet Nekik ezért a támogatásért! Külön köszönet Szűcs Brigittának a Szentendre Fitness vezetőjének, és természetesen Timinek, Pálmának is egyben a kedvességükért!

http://szentendrefitness.hu/

2016.03.11.

Zsámár Anna újjászületése Dortmundban