Szarvas vonulás tavasszal ?!
Vácrátót- Futapest terepfutóverseny
Igazán nagy várakozással tekintettem a verseny elé. Vártam, hiszen tervekkel, célokkal készültem.
Végre egy olyan verseny ahol össze tudom hasonlítani a tavalyi formámat az ideivel! Egy verseny ahol már futottam, és akkor is jól éreztem magam. Egy verseny, ahol tudom mi vár rám, ismerem a körülményeket. (Jellemzően jobban teljesítek, ha egy már megismert pályát futok újra)
Mostani felkészülésemben többet és jobbat edzettem, több versenyen vettem részt eddig, mint az elmúlt esztendőben ilyenkor. Zsoló és a csapat tagjai is, ismerjék fel, hogy nem csak időt tölteni és kislányom gardedámjaként jártam, járok az edzésekre!
A Pegazusban eltel időszak alatt fejlődtem? Mennyit fejlődtem?
Lesznek folyamatos kapaszkodók. Hiszen az általam már korábban megismert és tisztelt futótársak, akikre kell és érdemes figyelni újra itt lesznek, és ez újabb motivációt és segítséget ad a verseny egészén, hogy végül a tavalyi időmön (58’34”) javíthassak. Továbbá két legnagyobb doppingszerem is jelen lesz még, fiam és lányom, akiknek személyes példamutatással akarom megmutatni, hogy nem kell még a családi kripta ajtaját apjukra zárni. Még van a faterben elég spiritusz és kraft. Fűszere és eszenciája az egész napnak, hogy drága párom ezen a napon ünnepelte születésnapját. Az ő kedvére, és remélem tetszésére is tettem mikor a rengeteg induló között felálltam a rajtvonal mögé fiammal együtt.
Szarvascsordára emlékeztető hangulatban vártuk az indulást suták és bakok egyaránt. Orrlikainkon fújtattunk, izgalmas feszültségben, miközben patáslábunk már kaparta a homokot rajtra készen. Majd elhangzott a hajtók „kürtszava” és a paták százai ütemes dobogásban elszabadultak. Az én gyorslábú bakgidám is hamar otthagyott, de azért a mezőny első felével sikerült az arborétum melletti úton haladni kifelé a településről. Tavaly is gyönyörű időnk volt ragyogóan tűzött a nap, de akkor csak épphogy beköszöntött a tavasz. Idén már hetekkel korábban megcsókolta a Jóisten az Anyaföldet, mely téltábornokot végleg kapitulációra bírta. Így egy kicsit más terepviszonyok fogadtak, sokkal puhább lazább volt a föld, a homok. Nem annyira tömör, mint legutóbb. Különösen mikor a vad csordát a jelzések a fák közül a szántóföldre terelték, amit előző nap frissen ekéztek. Olyan volt mikor a nagyvadat a hajtók kiterelik az erőből és azok a vadász célkeresztjébe kerülnek. A szántóföld végében még egy, a tavasszal meginduló gyors folyású patakocskát is átugorhattunk. De aztán ismét a ligetes fás erdőben csörtettünk tovább. A földút itt torkollott először Vaddisznó, Szarvas és Őz SPA-ba, de lehet, hogy egy harckocsi gyakorlatozó helyszínbe, vizesárokkal. A medence szélén felkapaszkodva sikerült hamar leküzdeni Dagonya SPA-t.
A táv már majdnem felénél járva képzeletben megveregettem saját vállamat, hogy – ez aztán már döfi! Hipp-hopp már itt is vagy! Egyszerre csak hirtelen egy magam korabeli futótárs gímszarvas módjára könnyű léptekkel haladt el mellettem. – Na nem! Ez már nem lehet! Gyerünk! Kard ki kard! – jaj nem akarom mondani – Agancs ki agancs! és elkezdődött egy látványos izgalmakban bővelkedő üldözéses verseny. Egy verseny a versenyben. Igyekeztem felvenni az ütemet és haladtam mögötte nem túlságosan lemaradva.
A frissítőnél, – inkább itatónál – csak egy kis poharat emeltem fel, amiben tea volt és ekkor inaltam tova az asztaltól így hagytam ott vetélytársamat, de már láttam mást is azok közül, akikkel szívesen mértem volna össze korábban erőm. Biztató volt számomra, hogy igaz nem sokkal, de még magam mögött tudhatom, őt. Következő szakasznál emelkedő és erős szembeszél akadályozott, korábbi ellenfelem itt ismét előzött, de nem hagytam továbbra sem magam, szaporáztam lépteim. Szinte vált vállnak vette küzdöttünk, csatáztunk azt is mondhatnám agancsaink összeértek és szikrát hánytak a verseny hátralévő részén, úgy változott egymáshoz való pozíciónk majdnem méterről méterre. Aztán ismét egy Dagonya SPA majd még egy Dagonya SPA, és következtek a lejtős részek, amikor már ismét én haladtam elől. Egy másfél kilométerrel a cél ellőtt ős szavas elődeinkhez-csodaszarvasokhoz fohászkodva kértem egy utolsó lökést, erőt és váltottam ismét nagy iramú ügetésbe. Vácrátótra beérve az aszfaltcsíkon meghallottam ellenfelem szaporább patakopogásait mely belőlem is az utolsó 200 méteren óriási vágtát váltott ki. A viadal végén diadal ittasan fáradtan zihálva nagyon kifutva magam értem célba. Ahol vetélytársammal egymásnak gratulálva csaptuk össze kezeinket.
Nagyon elégedett és büszke is voltam, hisz sikerült a kitűzött, kívánt célt számomra olyan idővel (56’05”) elérni, amit még legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni és azt is tudtam, hogy fiam nem sokkal előttem érkezett célba és szerezte meg korcsoportjában a 2. helyet.
Köszönöm az edzőmnek, a társaknak, az edzőtársaknak, mert ez az egész a CSAPAT eredménye.
Hmmm……… lehet nem is szarvas voltam futás közben,…… hanem egyszarvú?