Éles fény és melegség vette körül, amikor először simogatta meg a langyos szellő. Furcsa volt a csupasz bőr érzete és lenyűgözte a sok érdekes hang, amit most oly élesen hallott, mivel a vékony védőréteg már nem választotta el Őt ettől
Molnár Zsolti legfrissebb írása
2016. május 08. Futapest, Kartal Sebzett vadként az utóbbi két verseny után lélektanilag nem a legoptimálisabb körülmények között közeledett az esemény. Térdre hullottam, de szerettem volna bebizonyítani magamnak, hogy az elmúlt két verseny csak kisiklás volt, és újra talpra állva indulni, itt.
Nem hétköznapi csapat, nem hétköznapi futói…

Olajcsere, futómű ápolás… Nos kedves olvasóink, újra bejelentkezünk egy nem hétköznapi tudósítással, hogy segítsünk betekintést nyerni a csapatunk napi életébe, no és természetesen hasznos információkat tudhat meg mindenki arról, hogy mitől vagyunk mi annyira sikeresek. Esetünkben most a szenior futók
Hétvégi éremesők, Zsámár Anna duplázott. 2016.05.07.-08.

Terepen, utcán, váltóban is lecsapott a sivatagi vihar… Elsőként a beszámolóval kezdeném, egy nem hétköznapi tálalásban, és csak ennek a végén ismertetem tárgyilagosan a hétvégi eredményeinket. Jó szórakozást kívánok mindenkinek, ennek a nem éppen hétköznapi csapat, nem éppen hétköznapi weblapján…
Csuta Dorottya, 600m, 1:39:97, új U13-as nemzeti rekord! 2016.05.05.

Diákolimpiai varázslat, országos varázslat, időtlen idők óta nem futottak ilyet, ennyire fiatalon… Diákolimpia, Budapest döntő, 600m: Csuta Dorottya 1.hely, Budapest bajnok! Május 5.-én Budapesten rendezték meg az idei évi diákolimpia fővárosi döntőjét, amely final-ban ott voltak a hazai atlétika
Zarándokút következő helyszíne: a varázslatos Mecsek
AHOL A LEGENDA ÉLETRE KEL… Kedves Olvasó! Sok szeretettel várlak május 14-én, szombaton a túrasorozat következő helyszínére, Cserkútra. Mesevilágba hívlak, ahol megtalálod a számodra elrejtett üzeneteket az időket átívelő legendában. Ahol megmutatja magát a varázslat és a képzelet! Alkotói énünk és
Atlétika világnap, Tiszaújváros 2016.04.30.

Négy új egyéni csúcs, és 600-on győzelem… Eredmények gyermek 600m: Csuta Dorottya 1.hely új egyéni csúcs Zsámár Anna 7.hely új egyéni csúcs Tarnay Teó 7.hely
2016.04.29. Molnár Zsolti legújabbjai
Egy elmaradt beszámoló januárból Etyeken, április félmaraton Vivicitta és hosszútáv terefutás Törökbálinton 2016.01.24. Etyek hosszútávú terepfutás Munka után délután a sötét hidegben a kipufogó füstös városban termelni edzésen a kilométereket és az órára pillantva nem olyan tempó értékeket látni, mit szeretnénk,
Elsöprő bombastik, sikerek hétvégén! 2016.04.23.

Bombasztikus debütálás sprintben és súlylökésben… Ezen a fantasztikus hétvégén bámulatos dolgok születtek, hiszen a Pegazus atlétika új ágazatban is bemutatkozott, méghozzá hihetlenül jól. Bizony nem írom el, mivel mindenkit megleptek! No de lássuk előbb az eredményeket, valamint hegyi futóink eredményeit
Zarándoktúra 2 állomása
ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS A BÜKKBEN Ismét kis csapatban indult útnak a túra második állomása erről a csodálatos helyről, harapnivaló friss levegőben a bükki fennsík kapujába, majd haladt Jávorkút, Csipkéskút, Bánkút vonalán még Nagymező előtt visszakanyarodva átölelő fenyveseken keresztül. Újra belső figyelmünket építő csendes menetelésben