Gyakorló versenyen négy futó, négy egyéni csúcs.

Szépen haladunk, ahogy kell…

A fedett idény egyik fontos állomása, állomásai az úgynevezett gyakorló, tét nélküli versenyek, ahol próbálgathatunk elemeket, technikákat, felmérhetjük hol tartunk, stb. Erre jó lehetőséget adott a budapesti BOK. csarnok nyílt versenye, ahol nem voltak korcsoportok, ennek okán lehetősége nyílt mindenkinek nyitogatnia szárnyait. Berti, Kriszti, Levi, Ádám…….ők kaptak szárcsapkodási lehetőséget. Berti és Kriszti számára egy új, a 800m-s táv kipróbálására volt lehetőség.

Kriszti melegít…

Kriszti esetében az edzéseken látottak alapján távot váltunk, míg Bertinél egy teljesen kötetlen élmény futása volt a cél, no és persze gyorsulni 3000m-re. Ádám a pálya versenyek új harcosa, és célja az egyéni csúcs javítás, és persze Levinek is, aki klaszzik 800-nak készül. No a rezes bandánk össze is hozta amit a haza követelt, és mind a négyen csodás egyéni csúcsot futottak. Bertit sajnos talán az egyik leggyengébb futamba tették, ám így is lazán futotta az 1:58-s kiváló eredményt. Kriszti 9mp-et javított a múlt évi futásán, ami több mint biztató, mivel nagyon bátran, és stabilan versenyzett. Levi és Ádám is oda pörköltek, szintén egyéni csúcsot futottak mindketten. Nos…….jól látható, hogy kis egyesületünk minden futója egyenletesen, szépen fejlődik, ami hosszú távon kifizetődő befektetés lesz mindegyikük számára. Szívből gratulálok!

Irány az Európa bajnokság, kiváló szereplések Nyíregyházán.

Kalász Berti Eb. szintet futott…

Idén elsőként Nyíregyházán rendeztek komoly fedett versenyt, mégpedig a nyíregyházi nyílt nemzetközit, ahol négy ügyes futónk állt rajthoz, nevezetesen Cseh Krisztina, Kalász Berti 3000m-en, míg Völgyi Ádám 800, és Völgyi Bazsink 200-on! A verseny napján szinte minden számban komoly külföldi képviselet is megjelent, így adott volt a feladat, csapatunkat a lehető legjobban képviselni. Természetesen mindenkinél más és más volt a cél, de a legfontosabb, amire célzottan készültünk, az Bertold 3000m-s Európa bajnoki szintidő abszolválása.

Kriszti 3000m

A napot Balázs kezdte, akivel csupán annyit terveztünk, hogy jó rajt, koncentrált futás, és célba érkezés. Balázsnak ez volt a második pálya versenye, ennek okán a tanuláson volt a fő hangsúly. Őt követte Ádám 800-on, ahol bizony az elvártnál jobbat is futott, és élete első pálya versenyén nagyon nagyon szép időt produkált, kimaxolta a futását. Harmadik futónk Kriszti 3000-en, amire kiváló formában érkezett, az edzésen mutatott forma azt sugallta, hogy itt most valami komoly várható. Az első 1000m sokkal gyorsabb volt, emiatt nagyon bele fáradt a többibe, ám így is egyéni csúcsot futott. Krisztivel is még sokat kell tanulni, tapasztalni, amivel nem lesz gond…………nagyon alázatos, és szorgalmas.

Triumvirátus

Végére hagytam Bertit, hiszen ő zárta a napot, de még hogy!? Tulajdonképpen meglepetés nem ért, hiszen a számítások szerint 8:24-t írtam elő neki, amit nagyon profin le is hozott 8:23:97-re, mondhatni hajszál pontosan. Az öröm azért is volt nagy, mert kvalifikálta magát az Eb-re, és bátran mondhatom, aki látta, nos ebbe a futásba nem szakadt bele, elegánsan, lazán futott. Mind a négyen becsülettel küzdöttek, sokat tanultunk, és bár messze még az Eb. mégis azt érzem, Bertit bomba formába hozom, ugyanis ez még idény elei forma volt. Szívből gratulálok mindeninek!

Bertold győzelme, és Kriszti kiváló 5. helye a mezei ligában.

Veszprémi sikereink…

Óriási siker…..Kalász Berti, Veszprém mezei liga győztes, míg Cseh Kriszti óriási futással végre az élmezőnyben, az 5.helyével. Berti nagyon komoly előnnyel húzta be a mezei liga 2.állomásának győzelmét, míg Kriszti évről évre kúszik fel a mezőnyre, és immáron nem hátul ér célba, hanem egyre előrébb.

Komoly banda jött össze…

Ez a futása nagyon értékes, és immáron a dobogó is célzónába került. Bertold pedig egy alapozás közepi laza formából hozta ki eme sikert, minek okán bizakodva várjuk a fedett pályát, ahol terveim szerint egy komoly idővel, elsőre megfutja az eb. szintet. A 2024-s évre komoly terveink vannak, hiszen Bertinek 3000m-n kell kvalifikálnia magát az Európa bajnokságra, no és persze a hegyi futó világbajnokságra, míg Krisztinek elérhető közelségbe került a hegyi vb. Külön öröm látni, hogy “Szücsi,, Bertink egyik ellenfele újra a pályán van és fut, készül a versenyekre. Izgalmas hónapok várnak ránk, szívből gratulálok a veszprémi sikerekhez!

Csapat győzelem a “Márton napi vágta,, váltóban.

Különleges verseny, jó hangulatban, 15x800m…

Csernák Levi, Völgyi Ádám és Simák Gergő nyerte meg az Újpesten megrendezett ” Márton napi vágtát,, annak is a 15x800m-s váltó versenyét. Nem hétköznapi táv, nem hétköznapi idő, és megszokott hármas fogat képviselte csapatunkat eme váltó csapat “csatába,,!

Team gold…

A 800m-s köröket a fiúk egymás között tetszés szerint oszthatták fel, ám egy kitétel volt, hogy sok kört senki sem vállalhat, hiszen egyrészt nem hűlnek ki azok akik nem futnak, másrészt a sebesség, frissesség szempontjából a folyamatos váltások voltak a legoptimálisabbak. Ezt Ádi, Levi és Gergő nagyon szépen lehozták. A 15. etap után végül a Centrál csapata ért be elsőként, amihet szívből gratulálok, szép munka volt srácok!

Kerületi mezei diákolimpa arany, és egy nagyon szép 10.hely.

Csernák Levink pályacsúcs, Heidink egy szuper 10.helye….

A II. kerületi mezei diákolimpián Csernák Levente és Alhussain Heidi indult csapatunkból, és futottak nem is akárhogyan!? Levi a mostani versenyre nagyon felszívta magát, konkrét céllal érkezett, míg Heidink az edzéseken egyre javuló formájának köszönhetően immáron a legjobb 10-ben!

Levi lassan a célban…

A rajtot követően Levi azonnal erős tempót diktált, és első körben eldöntötte a versenyt, olyannyira, hogy egy kemény pálya csúcsot futott. Heidi, pedig nem meglepő módon, immáron nem hátul ért célba, hanem a nagyon is értékes 10. helyen. Sajnos az eső miatt az eredmény hirdetés elmaradt. Mindketten a maximumot hozták ki magukból, és jó volt látni szép versenyzésüket ebben az őszi időben. Szívből gratulálok nektek!

UTMB. Julian Alps trail győzelem Szlovéniában Simák Gergővel.

Szuper futás nemzetközi környezetben….

Simák Gergő szenior futónk kiváló sikert ért el Szlovéniában, az UTMB. Julian Alps trail futóversenyén. A versenyen a rajthoz állókat egy 11km-s pálya 315m-s szintkülönbséggel várta, és persze nagyon szép idő. Gergő egy remek és bátor futással az abszolút 2., míg a korcsoportos aranyat szerezte meg. De halljuk most élményeit a saját szavaival…………

Sikeres verseny után….

Szuper szervezés és hangulat, kiválóan futható technikás pálya, késő délutáni rajt fogadott minket.

Rajt után egy rövid aszfaltos kör a városkában, ahol már 6-an elléptünk a mezőnytől. Majd jött a terepes rész enyhe emelkedővel a Jasna tóig, innen még egy 3km-es emelkedő egészen 1014m-es magasságig, a vége fele már csak mászni lehetett.

Meglepően jól ment, itt már csak 4-en maradtunk, aztán jött a lefele szakasz, ahol a női abszolút 1.helyezett mögé beállva nagyon gyors tempót futottunk. Már a 3. helyen voltam és éreztem hogy meglehet a top 3 a végén is.

A lejtő alján kiértünk a bicikliútra, ahol felfutottunk az abszolút elsőre, aki azonban már nem volt jó jó állapotban. Megkérdeztem, segíthetek-e de mondta, hogy minden ok, menjek. Ez idő alatt, egy srác megelőzött, és bár kicsit lemaradva, de így is az abszolút 3.helyen maradtam. Az utolsó 2km-en utánuk eredtem, és a női elsőt megelőzve a férfi 1.helytől 4mp-re lemaradva értem célba.

Völgyi Balázs az Ultra Balaton Trail 5k. aranya.

Terepen is jól muzsikált Balázs…

Nagyon jó eredménnyel ért véget az UB. trail számunkra, vagyis leginkább Bazsi számára, hiszen egy stabil magabiztos futást tudott produkálni csapatunk kiváló versenyzője.

Az időjárás és a mezőny is rendben volt, …..adott volt a feladat, a lehető legjobbat kihozni terepen, erdőben, a hegyen ebből a napból. A rajt után Bazsink már érezte, “csupán,, nyomnia kell a saját tempóját, és sok meglepetés nem érheti. Nagy öröm volt számunkra Völgyi Bazsink trail győzelme, meg is érdemelte, keményen dolgozott edzéseken. Szívből gratulálok Balázs!

Arany, ezüst a méltán híres Kerületi kaptatón.

Levente szuper idővel első, Zsolti második…

Mint minden évben, újfent megrendezte a 2. kerületi önkormányzat az immáron tradicionális kerületi kaptatót, ahol bizony szép számmal érkeztek futók, és bizony a mezőny elejében elég komolya sebességgel rendelkezők is ott voltak. Csapatunkat Levi, és Zsolti képviselte.

Rengetegen várták a rajtot…

A rajtot követően Levi a BBU. futáshoz hasonlatosan erős iramban kezdett, és a tempót egy idő után már nem tudták vele tartani, ennek okán komoly idővel és előnnyel hozta be a versenyt győzelemre. Zsolti szinte nulla futó múlttal a háta mögött okozott mindenkinek meglepetést, hiszen a csodálatosan szép második pozíciót abszolválta a kaptatón. Csapatunk futói egy remek versenyt tudhatnak maguk mögött, tele élménnyel és tapasztalattal, Szívből gratulálok mindkét versenyzőnknek.

Arany, bronz Horvátországban a Krk. trailen.

Erős, jó futások hegymenetben…

Kiváló szép őszi idő fogadta futóinkat Horvátországban, a csodálatosan szép Krk. szigeten, hogy megmutathassuk képességeinket trail hegyi versenyen is. A nők versenyében Cseh Krisztina és Kálmán Bogi ért el kimagasló eredményt, hiszen 8km-n Kriszti az abszolút 1. helyet, míg Bogi a nagyon szép bronzérmet zsebelhette be.

A jól megérdemelt lazulás…

A terep nehéz volt és őszhöz képest meleg is nehezítette a hegymenetet. A fiúk versenyében Kalász Bertold futónk 1.helyen futhatott be abszolút kategóriában is, míg őt követte nagy hajrában Simák Gergő, aki szintén bronzérmet szerezhette meg. Völgyi Ádámunk pedig a 15km-s távon építgeti Iron Man terveit, és biza tisztességesen helytállt a felnőttek mezőnyében is. Versenyzőink a futás után megmártózhattak még a tenger vizében, majd másnap sikerekkel, élményekkel térhettek haza. Szívből gratulálok mindenkinek!

Első helyen a BBU. Halloween futáson Levink

Kiváló idővel nyert Csernák Levink…

Az immáron hagyományosnak mondható BBU. futáson egy derék futónk képviselte a Centrál klubbot, mégpedig Csernák Levente, aki bár 800m-re készül, néha biza nem árt egy kis csemege.

Az alagút rendszer…

Ilyen volt ez a verseny is, ahol Levi az 5km- távon rajtolt el a nem éppen hétköznapi verseny útvonalon, ami ugye leginkább a föld alatti pince rendszerekben vezetett, majd végén újra a szabadban. Levi egy erős kezdés után (3:05/km) igyekezett gyorsan leszakítani magáról ellenfeleit, amely féltáv előtt már sikerült is. Szép, magabiztos futással abszolválta a kitűzött céljait, amely okán győztesként térhetett haza. Szívből gratulálok Levi!