Pegazus force a vadonban…
Bizony így igaz! Egy nagyon jó, és rátermett gyermek elit alakulattal jártuk be a Börzsöny jó nagy szeletét, amelynek kiinduló állomása a szépséges Zebegény volt. Tradicionálisan minden évben innen indulunk neki a rengetegnek, amely hegység hazánk egyik keveset zargatott, igazi vadon jellegű természeti paradicsoma. A táborban egyik fő szempont volt, hogy nincsenek kötöttségek. Mindenki vigyázzon magára és amit tesz, azért vállalja a felelősséget, ha baj történik vele, abból tanuljon, és legfőképpen lássa, vegye észre Magyarország igazi értékét, az erdőt, a vizet, az állatokat, és a Börzsöny vadságát.
Nos első nap reggelén szépen mindenki időben megérkezett és nem is sokat hezitáltunk, uccu neki egyenesen a rengetegbe gyalogoltunk bele. Idén nem fogadott minket légvédelem, vagyis szúnyog invázió, ennek köszönhetően nyugodtan baktattunk fel a kaptatókon. Meglepett, már az elején, hogy most egy nagyon masszív, energikus társasággal jöttem, hiszen senki nem nyafogott a meleg, vagy a terep miatt, és ez kitartott a túránk végéig. Első napi célpontunk a Török mező volt. Én imádom ezt a helyet és ajánlom is mindenkinek, hiszen kevesen tudják, de létrehoztak itt egy egészen egyedülálló állatkertet, ami ingyenesen látogatható. Mellette pedig ott sasol a turistaház, jó ételekkel és italokkal, finom málnaszörpivel. Nos mi a turistaház közelében vertük fel sátrainkat, mert vadkemping élvezi nálunk a prioritást, ám fontos szempont volt, hogy azért mindig turistaház közelében legyünk. Első nap szépen egyenletes tempóban araszoltunk fel Török mezőre, ahol le is málháztunk és belecsaptunk az életbe. Utunk során végig bámulatosan szép arcát mutatta meg nekünk a Börzsöny,…….emiatt is szeretem annyira, olyan titokzatos, és mindig annyit látszat magából, amennyivel az ember lelke, szeme jóllakik. Végig érzed, hogy mennyire is él az erdő, érzed a vadakat, de nem látod őket. Ők végig szemmel követnek minket, érzik a szagunkat, és hallanak is.
Ez egyfajta jó érzéssel teli borzongást kölcsönöz az embernek. Ezt a gyerekek is érezték, főleg amikor leszállt az éj. Előtte viszont meleg ételt ettünk és kezdetét vette a táncverseny az asztal tetején, ahol meglepő módon nem Kláriék, vagyis a csajok nyertek, hanem Hódosy Márk és Tarnay Teó. Csak nyitva maradt a szám, amikor ez a kettő srác elkezdte a dance-t, hát látni kellett volna mindenkinek. Így a fiúk győztek. Ezt követően jöhetett a fürdés, ami nem egy hétköznapi tusi-musi volt, hiszen a közeli patakban fürödtünk meg. Elsőként a lányok mentek el elemlámpákkal a kb 600m-re lévő forráshoz, és ők fürödtek meg a kb 10 fokos vízben, minden gond nélkül, majd mikor visszajöttek mi mentünk le. Nem volt kecmec, Márkó én és Teó, levettünk minden ruhát, és már nyomtuk is a jéghideg vizet magunkra az erdőben. Ha akkor valaki arra jön és elemlámpával megvilágít minket, nos vicces látványt nyújtottunk volna, hiszen a forrásban balettoztunk és közben kulacsokból öntöttük magunkra a vizet. Hát utána viszont piszkosul jól éreztük magunkat, mert a friss forrásvíznek nincs párja. Közben a lányok eldöntötték, hogy a közeli játszótér egyik fa kunyhójában fognak éjszakázni, így ők le is léptek, elengedtem őket, had érezzék a szabadság ízét. Szépen le is feküdtek aludni. Lizett velem maradt a mellettem levő sátorban, mert így jobban érezte magát. Én kint akartam aludni egy asztal tetején, de egyetlen egy kis dög szúnyog halálra szívatott, így bekopogtam Márkó és Teó sátrába, mert este álmosan nem volt kedvem sátrat építeni. A srácok be is engedtek, ám gyorsan megbánták, mert azonnal elkezdtem helyet túrni magamnak, így viccesen a sátor területének 1/3-án Márkó és Teó aludt én pedig a maradékon, de Isten a tanúm, hogy Márkó a hibás ezért, mert annyit feszengett, hogy kénytelen voltam őt eltúrni magamtól. Hirtelen virradni kezdett és frenetikus madárcsicsergésre ébredtünk mindannyian. Azt hittem jön az armageddon és a madarak megőrültek, de csak jelezték a reggelt. Érdekes volt tapasztalni, hogy mivel, hogy nem szabtam meg semmit a gyerekeknek, semmi kötelezőt, nos bámulatosan önállóan jól csináltak mindent, és az esti fekvés, reggeli keléssel sem voltak gondok. Mindenki korán kelt, és jól aludt, nem kellett senkit sem noszogatni, hogy keljél már fel. Nos reggel össze is cuccoltunk, megtöltöttük a kulacsokat, és célpont bemérve, irány Kisinócz, Kóspallag.
Előtte nap, azért a gyerekekkel sokat térkép olvastunk, és bámulatosan jól kezelték a térképet. Egyik nap Molnár Krisztike vezetett minket Nagy-hideg hegyre fel, hiba nélkül. Kisinóczig az utunk kettő órányi gyaloglásunkba telt, ami szépen elröppent. Útközben sokat nevettünk, elmélkedtünk az élet nagy dolgairól, no meg pasik és csajok téma., és a sport. Márkót cukkoltuk végig barátnőjével, aki Franciaországba utazott el pár napra, és Márkónak mindig azt mondtuk, hogy Eszter, már lehet az Eifel toronynál sétálgat Jan-Pierre Marcóval, amire Márkó mindig felkapta a vizet, de ez tetszett mindenkinek. Jan-Pierre Marcó egy általunk kitalált képzeletbeli személy, aki meghódította Esztert Párizsban. A mi Márkónk persze, ezt csöppet sem találta viccesnek, emiatt még jobban kapta a savat. Hát így esett meg ez a történet Márkónkkal. Ez a történet végig kísérte egész útját is egyben, álmatlan éjszakákat okozván neki. Közbe amíg itt írogatok, meg is érkeztünk a kisinóczi turista házhoz, ahol barátságos személyzet várt minket és gyorsan ki is fizettem az ételünket, az ebédet. Reggelit mindig boltban vettünk, kivéve, ahol nem. Közben csatlakozott hozzánk Laura is, aki első napot passzolta Napszúrás miatt. No itt is lecuccoltunk, és bizony én, már a neten kiszúrtam egy nagy, kék vizű medencét a turista ház mellett. Tikkasztó hőség volt, ezért a tervezettnél még gyorsabban megrohamoztam az illetékest, egy kedves nőt, aki a pultban dolgozott és amolyan nagyanyó szerepét töltötte be ezen helyen. Úgy voltam vele, hogy nem szálló vendégek vagyunk, de mégis megérne pár forintot egy nagy csobbanás. Ettől is volt szép a mi táborunk, hogy megmutatkozott a gyerekek előtt az, hogy semmi sem kell túltervezni. A jó adja magát, és a meglepetés erejével érkezik. Nos az égiek itt is szerettek minket, mert a hölgy azt mondta.
Külsősöknek 800ft szokott lenni, de a főnők asszony azt üzeni, hogy én és a kis csapatunk strandolhat ingyen ameddig csak akar. Lám vannak az életben még csodák, és cuccainkat gyorsan egy kupacba raktuk, és szó szerint megrohamoztuk a medencét. Én vettem sebtiben pufit, meg italt és már meg is volt a bíííícs fíling. Gyönyörű szép tiszta kék vizű medence várta testünket, hogy lehűtse, és mindez ultra galaktikusan szép táj hátterével megspékelve. Fent a hegyekben magasan, erdőben, ott ahol, már senki sem jár, a Pegazusok csapata egyedül használhatott egy medencét, mindezt ingyen. Írtóra élveztük és a fürdőzés után a megrendelt ebéd piszkosul jól is esett. Nagyon megszerettek minket ott, és mi is a személyzetet. Itt sem a turistaházban hunytuk le szemeinket, hanem egy szép réten a patak mellett. Itt meg is építettük alkalmi házainkat, és amíg a gyerekek elmentek büfézni kicsit, én sétálgatni kezdtem a patak mentén. És mint a mesében, egyszer csak a semmiből az erdőben szembe jön velem egy idős hölgy. Kedves volt és érdekelte mi járatban vagyok, amiről én be is számolta, hogy ördögöket hoztam a hegyekbe. Ezen ő nagyot kacagott és annyit mondott. Fiatalember, ha aranyat akarnak találni, akkor jó helyen járnak és ezzel el is ment. Néztem is nagyot, de azonnal elkezdtem gondolkozni és a patakra néztem. Eszembe jutott a 2001-s esztendő, amikor az ELTE földraj szakos társaimmal erre jártam és egy tanár megemlítette, hogy egykoron aranybánya volt erre, amit rég bezártak. Letérdeltem a patakba, és ahogyan a Nap fényei rávetődtek a vízre, a kis szemcséjű sóderben arany színt láttam itt ott felcsillanni.
Rohantam is a csipeszemért, amivel makettezni szoktam és újra letérdeltem. A csipesszel óvatosan a ici-pici kicsi arany lapocskát emeltem ki, amit Laurának adtam, mert elkérte, miközben vissza értek. No innentől kezdve kitört az aranyláz és tartott is addig, amíg a Nap sütött. Találtunk is bőven aranyat, de nem annyit, hogy gazdagságra tegyünk szert. Aki szeretne a családjának maradandó élményt, az keresse meg ezt a helyet, mert tényleg van itt arany. Eljött az este. Mindenki bekucorodott a sátrába, és pik pakk csend is lett. Nemsokára a lányok huhogni kezdtek, hogy van a sátrak körül valami, és nem mernek kimenni, mi több be vannak tojva. Én is hallottam a sündörgő hangot, de kint nem találtam semmit a lámpával. Végül mindenki elaludt. Másnap megtudtam, hogy a tábor körül él egy farkát vesztett róka. Nem veszett, csak szeret erre kóborolni egyedül. Megeszi a turistahát kutyájának maradék ételét, és lenyúl olykor egy kettő tyúkot a faluból, de mindenki szereti. Valószínű, hogy ő keresett fel minket este. Bőséges reggeli után szintén gyorsan útra kéltünk, ám reggel egy jó kis viccel indítottuk a napot. Teó és Márkó valahogy most elaludtak, és már mindenki össze pakolt, ám kettő derék huszár katonánk, nem tudott talpra állin, kb. úgy, mint a Franciák a Portugál gól után. Jött az ötlet, hogy lebontjuk a sátrukat, és míg ők aludtak, a sátor megszűnt létezni és össze is dőlt. Teó, mint amikor egy baba születik, úgy kúszott ki a sátorból, és húzta maga utána hálózsákot, és a sátortól kb 2m-re újra elaludt, míg Márkó meg sem mozdult.
Gondoltam is, ha lenne itt egy platós kocsi, még jobban meg tudnánk viccelni és sátorral együtt fel is tehettük volna rá, és irány Szlovákia. Nevettünk is, hogy Márkó amikor felkel, egy Szlovák faluban ébred egy árokpart mellett. Miközben ezt írtam, a csapat, már félúton jár túranapunk legnehezebb útvonalán, a gyilkos Nagy-hideg hegyi kaptatón. Ez egy 5.5km-s út, nem túl hosszú, de végig emelkedik, a sziklás, homokos hegyoldalban. Kicsit tartottam is attól, hogy egy kettő lánynak ez az etap megfekszi a gyomrát, de annyit felejtettem csak el, hogy eszembe jusson. Itt mindeni Pegazusos lány. Így a kaptatón, a dög melegben egy nyikkot nem hallottam, senki nem sírt, rinyált. 25 percenként tartottunk öt perc pihenőt, és ez nagyon jó beosztásnak bizonyult, miközben Teó diktálta elöl a tempót. Végig nagyon jó hangulatba járkáltuk az erdőben és, már majdnem felértünk, amikor egy bögöly légy szállt az arcomra és gondolta, hogy megkóstolja arcom húsát. Én ezt nem vártam meg és azon nyomban akkora pofont adtam magamnak, hogy csöngött a fülem tőle, ugyanis, nem az arcomra ütöttem, hanem a jobb fülemre. Hát ezt jól benéztem, és persze a zümi lelépett. Egyéb iránt megjegyzem, hogy az itt élő zümik betonból vannak. Egyiknek a sapkámmal három kőkemény erős ütést mértem a kis testére, és semmi. Megrázta magát, még talán kuncogott is rajtam egyet, még le is hülyézett, és rögvest elrepült. Nem hittem a szememnek. No de közben, már fel is értünk a tetőre, vagyis Nagy hideg hegyre.
A nevére rászolgál, ugyanis magasan van, tehát az én olvasatomban tényleg nagy. Hideg? Nos este bizony a seggünk is befagyott volna, ha ott nem lenne az a volna, vagyis a jurta sátor, amit a turistaház ,kettő bábuska nénije, a kettő konyhás, mindenes hölgy, rendelkezésünkre nem bocsát. Megjegyzem ők is mérhetetlenül kedvesek voltak velünk, néha azt éreztem, mintha a nagyanyáink vigyáznának ránk. Meg is ebédeltünk, elfogyasztottuk méreg drága ebédünket, merthogy itt nem ildomos enni inni, mert olyan mint a patika. Na sebaj, viszont ma tusolóban fürdünk, meleg vízzel. Kicsit át tudom érezni, mit érezhetett Tom Hanks a Számkivetett című filmben, amikor rátaláltak és több év után, otthonában tudott meleg vízben, tusolóban fürödni. Hát én is ezt éreztem, bár az egyéni csúcsomat most nem akartam megdönteni. Nem titok én pontosan egy hétig nem fürödtem még diák koromban itt a táborban, mert estére mindig elfáradtam és bealudtam. Hát ez van, mi most azért megcsutakoltuk magunkat. De a fürdés előtt, még napközben elvándoroltunk a Csoványos magas kilátójába, amit nemrégiben fullextrásan felújítottak. Én kettő éve, amikor felmentem, még romos állapotban volt és ugye a kilátó teteje majdnem 1000m fölé magasodik. Úgy mentem fel, mint egy pók, és a tetején vacogtam a félelemtől, fújt a szél, és sehol korlát. No de mi most egy gyönyörűen felújított, biztonságos magaslatra mentünk fel, ami egyben a Börzsöny legmagasabb pontja is.
Amikor felértük, mindenkinek tátva maradt a szája. Mit is láttunk? Egy olyan országot, ami a világ legszebb országa, és láttuk, hogy mi magyarok mennyire szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk. Nincsenek szavak arra, hogy mit láttunk valójában, csak néztünk ki a fejünkből. Hát nem mondom, nálunk is voltak pókok, akik alig mertek lépni is a kilátóban, és nem is ciki, hiszen eszméletlen magasan voltunk. Az első lépések nekem is nehezek voltak, aztán megszokja az ember. Közeledett az este és elindultunk hazafelé. Táborunknál megismerkedtünk egy idősebb figurával, akitől meg is kérdeztem mi jót csinálnak ott hátul a sífelvonó háznál. Azt mondta, hogy amatőr rádiósok és éppen Európa bajnokság van, és ha kedvünk van nézzünk be hozzájuk a kis faházba. Mi éltünk is a lehetőséggel, és bepillantást nyerhettünk, egy amatőr rádiós csapat versenyébe, csákó brékó ment ezerrel, közben a radarjuk is forgott a ház tetején, ami akkora volt, hogy elképzelni sem tudom, hogy szerelték össze. Itt is megállnék ,és megjegyezném, hogy milyen szép is az élet, és mennyire nem jók az agyontervezett táborok. A spontanitás elvét követve bebizonyosodott itt is, hogy az élet mindig ad, mindig tartogat meglepetéseket, ajándékot. A rádiózást a gyerekek nagy érdeklődéssel nézték, hiszen több ezer km-el távolabb élő emberekkel tudtak beszélni rövidhullámú rádión. Ha egyszer kitör a 3. világháború, és a műholdak le lesznek szedve, mint a pinty, nos övék a jövő.
Kevesen tudják, de a Szerb hadsereg is bevetette az amatőr rádiósokat, amikor a NATO vadászgépek támadták Szerbiát, ugyanis a rádióamatőrök által használt frekvenciát a NATO erők jól ismerték, így a HARM rakétákkal nem támadták őket. Ezt a lehetőséget a Szerb cimboráink jól felismerték, ám a NATO erők amatőr módon nem. ( szerk. megjegyzése). No elérkezett az este, és egy jó nagy zivatar felhő is délkeleti irányból, amit a meteorológusok nyugatról jósoltak be, megjegyzem nem is tévedtek nagyot, no de a felhő biza megérkezett, de még Pest mellett araszolt és gyűjtötte a bostot. Én ezt még nappal kifigyeltem a távcsővel és hálát adok Dr. Pavlics Károlyné légkör földrajz tanáromnak, aki az ELTÉ-n megkeserítette az életemet, ám most hasznát vettem és órákkal a vihar előtt, lebontottuk a sátrat, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Lucifer most az égből érkezik. Megkérdeztem a turistaház gondnokát, hogy mi a szitu a jurtákkal, mert bérelnék kettőt, mivel, hogy összesen kettő is volt. Tudják mit felelt? Használjátok csak ingyen, és mára is jutott egy kellemes meglepetés. Be is költöztünk a nagy jurta sátrakban és a tomboló vihart itt vészeltük át.
Reggel kinyitottuk a jurta ajtaját, és azt hittem itt a tél. Nem az ősz, hanem a tél. Amíg felmentünk reggelizni vacogtunk is rendesen, ám a sátrakban nem volt hideg, és gondolkoztunk is, hogy következő állomásunkat, másnap vesszük be, ám délre szép Napsütés verte szét a felhőket. Így alarmot fújtam, minden katonám rendezte sorait, a lány katonák, még azért kifésülték egymás haját, hiszen az nagyon fontos az erdőben. Készen álltunk mindannyian hihetetlen kalandjaink folytatására. A legjobb dolog, ami most következett, az nem volt más, mint hogy végig ereszkedtünk lefelé Királyrétre, mivel ugye a Börzsöny tetején álltunk éppen. Fájó búcsút intettünk Nagy-hideg hegynek, amely természeti csoda, országunk egyik gyöngyszeme oly káprázatos élményeket adott nekünk. Ha csak arra gondolok, hogy a viharfelhők úgy húztak el a hegy tetején, hogy mi benne éltük meg, amit az emberek lentről a Duna szintje mellől láthattak, no ez is maga volt a csoda. Úsztunk, repültünk, madarak voltunk, igaz……..vacogó madarak. Vagy nézzük csak a csóványosi kilátót, ahol mindenkinek tátva maradt a szája, miközben a fele csapat a tériszonyával küzdött. Este pedig megélni a tomboló vihart igazi jurta sátorban, amely oly nagy védelmet adott nekünk, hogy mindenki nyugodtan alhatott, hát ez mind örök élménnyel gazdagított minket. No de amíg most írogatok itt önöknek, a mi kis csapatunk, immáron el is hagyta maga mögött a hideg hegyet, és lassú vándor tempójában csordogál lefelé Királyrét irányába egy csobogó, csörgedező kis patak társaságában. Az út egy jó részét egy erdei műúton tettük meg, hogy még a Nap sugarainak megnyugvása előtt, elérjük misztikus célpontunkat, a királyréti bányát.
Bizony ám, bizony ám a Pegazusok túrázói az éjszakát egy bezárt bányában fogják tölteni. Ám a történetünk még nemért oda, hogy erről írjak, mert éppen Krisztike borult egy akkorát, hogy azt sem tudtam hol van az eleje és hol a hátulja. No nem csak Krisztike volt az egyetlen, aki nagyokat esett, mert majdnem mindenki megízlelhette a hegyi esés szépséges, ám néha fájó világát. Krisztit összeraktuk gyorsan és haladtunk is tova, úttalan utakon, miközben az erdő gyümölcsivel, jól megtömtük a hasunkat. Láttunk káprázatosan szép legelőket, félelmetes sziklás erdei sávot, ahol nem volt semmi, de mégis éreztük, hogy van ott valami. A Nap lassan araszolt lefelé, mint ahogyan azt mi is tettük és elérkezett a pillanat, amikor be is értünk Királyrétre. Ez a hely számomra rengeteg csodálatos szép emléket adott, így mindig öröm ide vissza térnem. Emlékszem, amikor az egyetemi táborral itt jártam és egy újdonsült cimborámmal felmásztunk egy meredek sziklafalon, de ezt az este közeledtével tettük. Így adódott az, hogy amikor lefelé másztunk a sziklán, ránk esteledett. Volt is halálfélelmem rendesen, de a szerencse velünk volt. Közben kis csapatunk megéhezett, és miután lerendeztük a csajokkal a talált kismadár történetét, és mindenki kisírta magát, betértünk egy fullos étterembe, mivel minden más zárva volt. Kértem a gyerekeket, hogy várjanak kicsit, megkérdem milyen ételek vannak, mennyért és bejöhet e ide néhány koszos, büdös, ám rettentő éhes vidám gyerek. A hölgy, aki az éttermet vezette, olyan ajánlatot tett, amitől leesett az állam. Szinte kirohantam a gyerekekhez és elmondtam, hogy befizettem a kosztot és mindenki annyit eszik mindenből, amennyit akar.
Tyűűűűű volt ám dinom dánom. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy Móricz novellában a szegény paraszt ember, aki ki akarta enni a vagyonából a gazdag urát, amikor őt meghívta házába. Nos, mi túléltük a vacsorát, ő nem. De ez nem Móricz novella, hanem egy true story. Degeszre tömtük a hasunkat, és megmondom őszintén, kicsit tartottam is attól, hogy este mindenki vagy hányni fog, vagy fosi mosizni ezerrel. Egyik sem lett belőle, de azt jól kibeszéltük, hogy eddig a pár nap alatt, ki mennyit volt nagydolgot végezni. Meglepő eredmények születtek, de ezt most nem részletezném. Elindultunk hát, a mitikus atmoszférával rendelkező szálláshelyünkre, a bezárt bányába. Amikor megérkeztünk bizony néhány gyerek nagyot nézett, hogy itt fogunk aludni? Persze mindenki nagyon örült neki, mert volt ennek a helynek valamiféle pozitív érzete.
Néha úgy éreztem, hogy védve vagyunk széltől, vihartól, mindentől. A gyerekekkel gyorsan körbe pisiltettem a vadcsapásokat, hogy a vadak megérezzék, hogy ember lakozik itten. Ez inkább a gyerekeknek volt egy megnyugtató érzés, mert elmondtam nekik, hogy a pisi szagot, messziről megérzik a vadak, akik igazándiból nem gerjednek az emberre, vagyis egyáltalán nem akarnak minket bántani. A sátrainkat fel is nyomtuk, kivéve Teót és Márkót, akik a világ leglassabb sátor építői, ám jó idő múlva, ők is elkészültek. Riadót fújtam, hogy irány tűzifát szedni és jó egy órányi tűzre való fát szedtünk össze. Az est leszálltakor be is gyújtottuk, és mindannyian a tűzköré feküdtünk, miközben jöttek mentek a történetek, szerelemről, UFO-ról, vallásról, családról, és mindenről. Nagyon szép estevolt ez, a gyerekek is úgy másként nyilvánultak meg, érdekesen nyilatkoztak a témákról.
Nyugovóra tértünk, ami mindenkinek jól jött, hiszen ezen a napon tettük meg túránk leghosszabb távolságát. Reggel nagyon szép Napos idő köszöntött ránk, és gyorsan ki is mentünk a sátrakból az egyik sziklafal tövibe, és élveztük a meleget, mint a gyíkok. Az este hűvös volt és reggel mindent harmat borított. Éhesek lettünk, ezért össze is csomagoltunk, hogy elérjük az erdei kisvasutat, vagyis Morgót. Morgó egy nagyon régi, kedves kis erdei vasút, amolyan zakatolós, csattogós, füstös, és hangos. Morgó meg is érkezett, amire nagy batyuinkkal fel is pattantunk szépen, és elindulás után újra rácsodálkoztunk gyönyörű hazánkra, és arra, hogy mennyire is szerencsések vagyunk azért, amiért ide születtünk. A vonat kb 30km/ órás sebességgel kattogott lefelé hegyek völgyek között zakatolva, mi meg néztünk vissza a szépséges Börzsönyre és, már arra gondoltunk, hogy jövőre újra itt! Expressz vonatunk Kismaroson állt meg végleg, mert ugye itt van a végállomása.
Leszálltunk és borzasztó gyorsan kiszúrtunk egy CBA-t, amit, mint a Németek Lengyelországot, úgy rohantunk le. Lengyelország elesett és a CBA is, mert pusztítást végeztünk. No meg is van a reggelink, amit felfaltunk mind egy szálig, miközben színésztársulat jött létre, azon belül is a horror ágazatát gyakoroltuk. Ennek eredményét a képeink között mindenki megtalálja majd. Közben megérkezett Karesz, aki a társaság felét autóval szállította Pestre, miközben maradék zsivány kommandó velem tartson vonattal a Nyugatiba. No a parti Karesznál folytatódott, ahol filmet néztünk, természetesen horrot, és rendeltünk jó sok és nagy pizzat. A csajok ruhákat próbáltak fel, a fiúk agyon lövöldözték egymást, közben Karesz elkezdett gitározni, ami engem álomba ringatott. De nem volt sok időm aludni, mert mindannyian mentünk edzésre, hiszen a Pegazusok gyerekeinél nincs megállás. Örökmozgók vagyunk. Élmények, örömök, nevetés, sírás, nyugalom, áhitat, tudomány, szerelem, barátság, őszinteség, ármány, béke és összetartozás. Erről szólt ez a tábor.
Arról szólt, hogy megtanuljunk egymásnak lenni, adni és kapni. Felállni, amikor nehéz, és békejobbot adni, amikor fáj. Megölelni, amikor jó, és amikor nem, mert az egyik legnagyobb emberi erény a megbocsátás. Az egyik legnagyobb emberi csoda, kimutatni mások felé, hogy szereted. Ebben a táborban együtt voltunk jóban és rosszban, de ami a legfontosabb, hogy mindvégig szeretetben. A szeretet mindennél erősebb. Szeresd a hazádat, barátaidat, szüleidet, gyermekeidet, önzetlenül, szívvel lélekkel! Erről szól a Pegazusok csapata! Várunk szeretettel jövőre a csodák birodalmába!
Addig is………szeressétek egymást!
By: Zsoló
További képekért látogass el facebook oldalunkra.