Érzelmeink megélésének, felvállalásának eszközei
Kedves Olvasók!
Úgy gondolom alkotni azért nehéz, mert kiszakad belőlünk egy részünk, megnyílik a belső világunk, mit nagyon féltünk, hiszen ezáltal emberek léphetnek belső templomunkba és nézhetik meg ragyogó, féltve őrzött kincseinket – azaz igaz érzéseinket! De ha az ember érzi Őt szeretik, biztonsága van, és olyan közösség része, ahol ezt értékelik, akkor megéri ezt az izgalmas és felemelő lépést megtenni, hogy a kapunkat kinyitjuk az arra érdemeseknek!
Lépjetek be és a teljesség igénye nélkül ismerkedjetek meg új emberekkel és alkotói munkáink eredményeivel.
Elsőként engedjétek meg, hogy röviden hadd mutassam be Bukó Henit, akit nem régen csendes alapítóként invitáltunk a Pegazus csapatához, oly annyira csendesként, hogy még személyesen tartozom is Felétek bemutatni, amire ígérem törekszem minél hamarabb sort keríteni.
A Föld/föld szeretete hozott minket össze és egy olyan láthatatlan szál, amiben a két ember érzi, hogy értik egymást. Csak úgy, akár szavak nélkül is. Valami belénk van kódolva, amit tennünk kell, tetszik nem tetszik, illik-e a világba, környezetünkbe, családunkba vagy sem. Valami ami születésünk óta hajt és visz mindenen túl. És nagyon jó így egymásra találni. Ezen a két esti beszélgetős, tűz mellett készített gyógynövényes, szabadban alvós kép mindent elárul.
Remélem hamarosan sok-sok további Pegazus alkotást oszthatunk meg egymással, mert jönni fog még Gergő fotó, Zsolti írás, Laura által szerzett zene, a többiektől is sok rajz és még kinek-mi jön ki a keze alól. Büszke vagyok, hogy része vagyok ennek a csodatársaságnak, így az elkövetkezendő napokban/hetekben/hónapokban igyekszem minél gyakrabban feltenni a készülő alkotásokat!
Én ezzel a versemmel most szeretettel meghívlak a lelkembe, ahol egy falon képet festettem az Édesanyámnak!
Szeretettel üdvözlök mindenkit:
Medve Csilla
NEKED
Mert azt hittem az jó, ha odaadom életem.
Ma láttam az arcod mosolyogni!
Az maga volt a csoda.
Úgy fáj, hogy nem érhettem el soha.
Még éltél ez volt életem célja.
Most hogyan tovább?
Úgy szerettem volna nevetni Veled!
Mert képes vagyok érted mindenre!
Bárcsak tudnád, bárcsak éreznéd,
mennyire te voltál a világon a legfontosabb.
Bárcsak-bárcsak-bárcsak eltöltött volna minket a szeretet!
Egymást nézve, magunk körül mindent megszüntetve!
Menjél Kincsem az utadon tova!
Szívemben nincsen harag, csak szomorú féltés nyoma.
Gondoskodásom kitörölni még nem tudom,
de kezedet többé nem foghatom!
Szeretlek Anya!
Gondolatok az alkotásról és művészi termékek, új világok