Csuta Doró, és Lengyel Gabónk….

3000m serdülő liga: Csuta Dorottya 1.hely

400m ifi liga: Lengyel Gábor 8.hely

A nyári “szünet,, előtti utolsó liga versenyen,  Dorka, és Gábor képviselték csapatunkat, a budapesti Ikarusz pályán. Megérkezésünkkor hatalmas felhőszakadás, és fülledt idő fogadta Dorkát, aki még ráadásul a 3000m-s távot kapta penzumnak! Annyi szerencsénk volt, hogy a nagy esőzés elállt, ám a pálya nagyon vizes volt, kisebb tavacskák álltak az egyes pályán, így Dorka futás közben kerülgette őket, már ahol nagyobb vizek álltak.

Iszonyat pára, és sok víz!

Az eső után fülledt, párás levegő lengedezett, aminek okán nagy időt nem várhatott volna az ember, de Dorka fogta magát, és szenzációsan laza futással ért be a célba, 10:06-s eredménnyel, így megdöntötte saját, 10:12-s egyéni csúcsát, mindezt úgy, hogy erős ellenfele sem volt futás közben, és az időjárás sem kedvezett annyira, no meg este fél kilenckor futottak a lányok, így külön nagy öröm volt ez a győzelem, és egyéni csúcs! Doró szenzációsan versenyzett, így megérdemelten utazhatott el kirándulni az osztályával. Másnap, csapatunk sprintere, a kiváló adottságokkal rendelkező, úgymond “0,, kilométeres Lengyel Gábor következett, a 400m-s távon, ahol először nyílt alkalma bemutatkozni! Ennek a versenynek egyetlen célja volt csupán, hogy legyen hivatalos ideje, és tapasztalja meg, milyen a pálya verseny, a 400m! Gábor motivált volt nagyon, és minden külső tényezőt sikerült is kizárnia!

A mi Gabónk! Nagyon szeretjük!

A rajtot követően az első 200m-n új egyéni csúcsot ment, és a legjobb 200m-s idejét, itt 400m közben javította meg 2mp-l! Végül 54:00-val, az összetett verseny 8. helyén ért célba, a 23 versenyző közül, aminek biza nagyon, de nagyon örültünk, hisz pontosan láttuk, hol kell, és lehet még jobban teljesíteni majd, a következő versenyen, de elsőre bizony ez nagyon jó bemutatkozás, és büszkék is vagyunk Gabóra, csakúgy, mint Csuta Doróra! Szívből gratulálunk Nektek!

Budapest Open! Győzelem, és siker a ligában!