Horvátországban is megállíthatatlanul…
U16 nemzetközi válogatott viadal, 2000m, 1.hely Csuta Dorottya HUN!
Eszméletlen, ami ott, akkor, azon a pályán történt Horvát földön! Nehéz felfogni, és megemészteni, hiszen kis hazánk egyik, ha nem a legkisebb klubjának, kiválósága, Csuta Dorka nem hazudtolta meg magát. Idehaza a legfiatalabb indulóként az U-16-s mezőnyben sikerült kivívnia a jogot, hogy 13 éves lányként képviselhesse magát, és hazánkat egy nagyon erős mezőnnyel felvonuló nemzetközi válogatott versenyen, ahol bizony Dorónk volt hátrányban, már ami a korát illeti.
No de a kiutazás előtt Dorkával szépen alaposan meg is beszéltünk minden apró részletet, no meg az is, hogy csak a győzelemre megyünk! Erre nevelem, erre okatom! Győztesnek, és minden energiánkkal azon vagyunk, hogy hazánk egyik legjobb futójává érjen! Versenyzési modorunk, stratégiánk, mind ezt a célt szolgálja! ennek megfelelően dolgozzuk ki minden versenyre a terveket, stratégiát, amit Dorka professzionálisan kivitelez! Mint írtam, nem gondolkodtunk 2., vagy 3. helyekben, amit nyíltan fel is vállaltunk, no nem nagyképűségből, jóval inkább………tudtuk, mire képes, milyen állapotban van Dorka, no és készültünk az ellenfelekből is rendesen. A verseny napján mindketten izgatottan, ámde céltudatosan készülődtünk, melegítettünk! Aztán végig mentünk a szokásos rituálékon, és a minden verseny előtti utolsó kézfogáson, és a minden verseny előtti……….csináljuk meg a bulit mondaton, amire Doró mindig bólint, hogy oké, rendben, bízd a többit rám! Itt Horvátországban 2000m-n kellett futnia, hiszen ezt a versenyszámot jelöltem meg számára a válogatón! Fizikálisan, mentálisan is a toppon volt Dorka, azt láttam, itt ma kő kövön nem marad!
Elrajtoltak! Sok erős külföldi versenyző között, ott van a i kis Dorkánk, aki bizony azonnal jelezte, hogy nem játszani jött! Imádom ezt benne, hogy kőkeményen felvállalja a harcot, és bizony nem is jó ellne versenyezni, mert rettentő erős, és fejben egy szikla! Doró 1000m-ig volt társa az élen haladó lánynak, de végig jól látszott, hogy Dorkának iszonyat erőtartaléka van! Az első 1000m-s részideje 3:09 volt, és azt lehetett látni, mintha kocogna! Kérdeztem Dorkát, hogy mire gondoltál közben! Aranyos kedves, őszinte hangon azt felelte nekem a verseny után………..néztem a lány cipőjét, meg a haját, hogy milyen szép! Nem hittem a fülemnek, mert 3:09-nél erre gondol egy 13 éves lány egy nemzetközi verseny közben! Na ez a nem semmi! Aztán gondolt egyet, és hussssss, elhagyta a mezőnyt és irdatlan erős idővel ért célba, aminek köszönhetően a maximum pontot hozta a magyar csapatnak, és a 6:25-s ideje félelmetesen jelzi, hogy egy raptor készülődik a felnőtt mezőnybe, hisze egyet még mondott Dorka, amire érdemes figyelni! Zsolti, ha megszorítanak, akkor hajráztam volna, volt még bennem bőven. Hazánk egy igazán csodálatos és tehetséges versenyzővel gazdagodott, ám kérdés, hogy ez a haza, tud e megfelelően élni a lehetőséggel? Dorka ezt a versenyt is megnyerte, mint idén minden tétversenyét! De egyetlen szövetségi, szakági megkeresés nem ért bennünket, és nem kezelik kiemelt programban azt a versenyzőt, aki elődeinél klasszisokkal jobb eredményeket mutat fel! Rettegjék nevét, mert a lehető legjobb felkészítésben van és lesz része ennek a kislánynak, aki immáron bizonyította többször, hogy bármikor képes elverni a nagylányokat! Célunk még mindig hatalmas! Olyan cél lebeg a szemünk előtt, ami mellett minden eltörpül! De addig is emésszük!
Horvátország……..nemzetközi válogatott 2000m………Csuta Dorottya 6:25………..1.hely!!!