Pályacsúcs lett a végére…
Idén, immáron szövetség által szervezett verseny nincs, így jöhetnek az élmény futások, versenyek. Ezt a mostani versenyt, egy jó kis edzésnek fogtuk fel, no és persze vártunk egy csapatot, akiket szerettünk volna legyőzni, ám ők nem jöttek el.

Ettől függetlenül elhatároztuk, hogy három muskétásunk fusson egy jó kis pálya csúcsot. Normafa mindig csodálatos környezettel várja a futókat, most is így volt ez, ráadásul szép, kellemes téli időben……még a Nap is kisütött olykor. Csúszós terep, néhol komoly szintemelkedés várta az erdei vágtázóinkat, ahol egyéniben Árvay Csongor indult, aki be is húzta az első helyet, míg csapat váltóban Csongor kezdett, Kántor Tomi folytatta, és a befutó Simák Gergő volt. Csapat és egyéni elsőséggel zártuk eme családias versenyt, valamint egy jó erős edzést abszolváltunk. Szívből gratulálok a srácoknak!