Nulla, álmok, terevek, megvalósítás, öröm és valóság…

Szeptember…..Szlovénia…..Évi lánya és az én futóm összecsapnak egy nemzetközi tornán több nemzet lányaival, miközben Éviben megfogalmazódik a gondolat, és a gondolatból telefon lett, abból meg edzésterv, és a gyaloglásból folyamatos futás, és a folyamatos futásból futóversenyek, és ebből meg nagy élmények, siker és immáron közel az első érem! Hölgyeim és Uraim, a Pegazus Atlétika egyik nagy büszkeségét szeretném bemutatni, aki pár hónapja még a pálya széléről nézte áhitozva a futókat, félve…..ám meghozta a döntést, mert azt mondta magában….

3 hónapja fut….

Oké dolgozom, oké nevelem a lányom, oké főzök, mosok, takarítok…….de miért ne futhatnék, és ennek okán, meghozta élete legrosszabb döntését, vagyis felhívott engem, aki köztudottan dilis, de mégis úgy éreztem, Évi és én nagy cimbik vagyunk és elő állt egy nagyon érdekes formáció, ami a következő……Évi lánya az én Dorkám ellenfele, és amíg Julcsi Tatabányán edzi magát, addig Évi otthon tréningezik szorgalmasan, és a magam fajta dilis edző azt mondja! Micsoda megtisztelő feladat, hogy együtt a nulláról építkezhetünk felfelé, és micsoda nagy élmény lesz Évinek, amikor a lassú sétákból egyszer csak 5-8km-s futások állnak össze, igaz nem tapsra. Kevesen tudják, de nekem ugyanazt az élményt adja Évi felkészítése, mint bárki másé a csapatban, mert minden futóm felkészítése merőben más kihívás. No de megkötöttük az egyességet, és Évink beállt hivatalosan is Pegazusos futónak, így ha pl egy utcai versenyen egy mezőnybe kerül a lányával, nos…….ellenfelek biza, és Éva mondhatja a lányának, hogy na na…..ha meg mersz előzni, nincs este vacsora! No de félre a viccel, Évi egy csoda, és minden felnőtt anyuka, apuka, bárki számára igazi példakép lehet, mert nem csak a vérmes Csuták lehetnek példák, és Bertoldok, meg Collinok, Simákok, de az olyan emberek is, mint Évi, akik elhatározták, tesznek az egészségükért, és tesznek azért, hogy valami újat, példásat vigyenek az életükbe! Évi minden nap precízen küldi nekem az edzés infókat, és nem nagyon emlékszem arra, hogy hagyott e volna ki edzést, vagy kommunikációt velem! Igazi csodája a mi Pegazusos szenior közösségünknek, és bizony eljutottunk odáig, hogy a totyogásból versenyző lett, és megszerezte élete eddigi legjobb eredményét, egy 4. helyet! Séta, totyogás, kocogás, futás, és a 7 percen kívüli km tempókból eljutottunk a 6:12-ig! Október, november, december! Mi ez ha nem csoda!? Megmondom én kérem szépen, ez a szorgalom, és a hit! Hit és kitartás nélkül Évi nem tartana itt, és a legtöbb ember feladná, de Éva nem puding, hanem egy oroszlán, egy sakál, egy cápa, egy harcos!

Kis lépésekkel, de haladunk, szépen okosan...

No de lássuk Évi mesengeres skiccét, hogy ne csak az én virtuális tollamból származzék memoár! Íme Valkóné Papp Évink írása:
St utolsó verseny Komáromban került megrendezésre, 2019.12.21-en, hagyományos óév futás a tatabányai Sprint futóklub szervezésében.a táv 4,3 km.
Idén 100 fő indult, több kategóriában. Én a 45-49 éves korosztályban, 25:24-es idővel 5 mp-cel maradtam le a dobogóról.6:12-es átlag tempóval futva.
Október 12- én nyertem nevezést a november 30-án Veszprémben megrendezésre kerülő Gulya-dombi terepfutásra, 5,2 km-en. Október 14-tol készülök veled. Az elején 1 perc lekocogása is gondot okozott.
November 23-an Molnárné Taubitz Laura javára rendezett jótékonysági versenyen futottam először 5 km-t, 6:59-es átlag tempóval.
December 8-an Bokodon futottam 5 km-t terepen, sárban, utolsóként indulva.
Mellesleg a 2020-as októberi Ultrabalaton trail céges csapatát szervezem…ha még nem mondtam volna 110 km, 2300 m szintkülönbség!
Íme Évink szavai, akire büszkén, és tisztelettel adózva nézhetünk fel, nem csak mi, de mindeki aki körülötte él és mozog, mert nagyon kevés ember képes manapság erre………vagyis bátornak lenni! Évi az, és megtisztelő számomra, hogy én lehetek az edzője, és bár bolond vagyok és kelekótya, de Évi felkészítése szép történet számomra! Köszönöm, hogy vagy a Pegazusos közösségnek, a Pegazusos szívnek! Boldog névnapot, áldott karácsonyt kívánok neked Évi!

Tisztelettel, edződ: Zsolt

Amikor az álomból terv, tervből valóság lesz….bemutatkozik, Valkóné Papp Éva!