Óriási egyéni csúcs, kőkemény harc a dobogóért…

Csernák Levente futónk egy igazi példája annak, hogy ha keményen és szorgalmasan edzel, az idővel bizony kijön az eredményekben is. Nos nemrégiben rendezték meg az országos diák olimpiák selejtező futásait szerte az országban, ahonnan a döntőbe csak idővel lehetett tovább jutni, helyezéssel nem. Levinek fel volt adva a feladat, hiszen egyéni csúcsa múlt évről 2:19 volt 800m-n, és itt a továbbjutásért 2:08-t kellett futnia. Edzésen mondtam is Levinek hogy képes lesz ezt az időt megfutni, mert benne van a lábába, ám számára talán azért lehetett hihetetlen mindez, mert 2:19 és 2:08 között van némi különbség.

Megérdemelten döntős…

Elérkezett a verseny napja, minden rendben volt a melegítéskor, szépen mozgott Levente és biza a hangulata is szuper volt. A rajtot követően már látszott, hogy bátran versenyez, harcol a pozíciókért, valamint az utolsó kanyarban egy óriási hajrát láthattak a pályán lévő emberek, hiszen egy hármas fogat foggal körömmel harcolt a bronzéremért, amit Levi egy még keményebb hajrával meg is nyert, így nem csak hogy életében először diákolimpián érmet nyert, de tovább is jutott, mivel megfutotta a döntőt érő időt, óriási egyéni csúccsal, ami immáron 2:19 helyett, 2:06. Ha azt nézem, hogy az első 200m nagyon nem volt rendben, akkor várható nyár közepén, végén egy 2:02-2:04 körüli új csúcs. Levente kőkeményen futott, harcos volt a javából, és megérdemelten jutott tovább. Szívből gratulálok Levinknek, és folyt köv az országoson!

Csernák Levink döntős, új egyéni csúcs 800m-n, és egy bronz