Másnap egy újabb arany…

Dorkára szerdán is várt egy megmérettetés, és bár nem akkora volumenű versenyről beszélünk, mint a keddi bajnoki mezei, azért a kerületi mezei mezőnyében feltűntek nagy nevek, köztük Zempléni Lilla, hazán legjobb tájékozódási futója, és erős triatlonisták is, mint azt személyesen is láthattam!

Rajt előtti tájékoztató…

Doróval kiegyeztünk egy mai, easy futásban, vagyis a lehető legtakarékosabb üzemmódban fusson! Szépen melegített, mozgásán jelen nem volt a tegnapi gödöllői futásnak, és a repülőkkel csak úgy suhant, mint egy zerge! Újfent kértem Dorkát, hogy szépen komótosan fusson, nekem nehogy elkapja a harci kedv, mert Dorka bizony képes egymagában is elversenyezgetni. De eszénél volt, és gyönyörűen kocogott végig 3:50-s km tempóban, magasan nyerve így is a kerületi mezeit! A kerületi mezei hangulata kedves volt, és lelkes, mindenki megtapsolt mindenkit, a gyerekek ordítottak mindenkinek, és néha hallottam, hogy suttogva mondják egymásnak  a gyerekek………ez a Csuta Dorka, ez az a lány aki………!

Fölényes győzelem…

Nagyon aranyosak voltak, és bálványként néztek társukra, és sokan nagyon kedvesen oda is mentek Dorkához pacsizni, és gratulálni! Azt hiszem erről kell szóljon a történet! Szeretik egymást a gyerekek, Doró példaképe immáron sok társának, és tanárai is büszkén kihúzott emelt fővel konstatálták, hogy Doró Szilágyis! Nekem nagyon tetszett ez a verseny, és bizony több tehetséges futót találtam a mezőnyben, akikkel fel is vettem a kapcsolatot! Doró pedig másnap azt csinál amit csak akar, egyet viszont nem! Nem futhat! Játék, tv, séta, úszás, shopping, bármi csak nem futás! Gratulálok a szervezőknek, és a pedagógusoknak, no meg a sok sok futónak! Dorónak meg kalapom emelem! 

Csuta Dorottya győzelem a kerületi mezein!