Hihetetlen tempó…

Hétvégén a pomázi hegyeket látogatta meg a Pegazus Atlétika hegyi futó osztaga, ahol szép időben, szép eredményeket értünk el együtt, közös munkával! Nehéz szavakba önteni, hogy fönt a hegyen mit műveltek a Pegazusos lányok, közülük is Panna, Gréti, és Orsi! Csenge futónk ebből a buliból kimaradt, hiszen Ő gyorsan lelépett és magabiztosan tempózott ezen a nagyon nehéz pályán, ahol még a séta is problémás volt, nem hogy a futás! Nos lányaink, főként a fent említett lányok egy halál futást rendeztek a hegyen, aminek része voltam én is, mert szeretem kísérni a csapatot a nehezebb versenyeken.

DSC_8875
Csenge a mezőny elején, de hátul……Gréti sasol

Ilyenkor szemmel tartom a csemetéket, hogy miként viselik a próbákat, miként versenyeznek. ezen a versenyen Marcit kísértem, ám Marci egy idő után magára talált felfelé haladván és a kezdeti nehézségek után felvette a verseny tempót. Közben a lányokat figyeltem a szemem sarkából, és kiszúrtam, hogy itt valami nagyon kemény verseny kezd kialakulni! Az elején még versenyben volt Emma futónk is de sajnos terepes cipő hiányában, Emmának el kellett engednie a versenyt a többi lánnyal szemben, de becsületére legyen mondva, nem adta fel, csupán nem tudott megfelelő tempóban haladni! Így Peiker Csenge diktálta a tempót, mögötte Peiker Panna, Fazekas Gréti, és Keczéry Orsolya kiváló futóink! Nos, mint írtam Csenge már az első km-t nagyon megfutotta, hogy elsőként érjen a hegy lábához, így nyugodtabb, tisztább feltételekkel kaptatott fel a pokli emelkedőn, ami saras, jeges, havas, és sziklás volt, kiálló kövekkel, amit sok helyen falevél takart! Így néha olyan volt futni, mintha aknamezőn futnánk, vagyis bármikor ráléphettél egy kiálló kerekded kőre, és reccs, volt boka, nincs boka! Csengéről nem írnék nagyon sokat most, hiszen a Futapest terepfutó kupasorozat ezen állomását is magabiztos győzelemmel zárta! Peiker Csenge 1.hely, 25 pont! De ami mögötte zajlott, na az valami armageddon volt és most nem túlzok higgye el mindenki! Ha a szülők láthatták volna ezt a három lányt egy kamerából élőben, nos lehet sokszor letakarták volna a szemüket! Panna tempózott elől nagyjából 30-re Gréit és Orsika előtt! Orsi ment Panna mögött, Gréti a hegy lábánál nagyjából 150m-re Orsika mögött! A felfelé futás, és gyaloglás iszonyatosan kikészített mindenkit, de nem volt megállás, minden futónk nyomta keményen! Közben éreztük, hogy a februári Nap is tud melegen sütni, és dőlt rólunk a víz! Na Panna gyomrát is megfeküdte kissé a hegy, így Orsika egyre jobban közelített Pannára, aki néha megfeledkezett magáról, és egyszer csak ott voltunk Panna mögött 3 méterre! Panna, hirtelen a nagy ijedségtől frászkarikákat látván, megemberelte magát, és már tempózott is tovább felfelé, de ez a hegy tényleg embert fingató egy valami volt, mert csak annyira volt elég Panna lelkesedése, hogy a 3m-es előnye 6 méterre növekedjen, ami azért mégiscsak növekedés! Orsikának pedig nagyon nehezére esett a hegy felfelé ága, de kinek nem? Szerintem ebbe mindenkinek beletört a bicskája így, vagy úgy! Szóval Panna és Orsi ádáz harcánál járunk, miközben megjegyzem, hogy az első öt helyen Pegazusos lányok futnak! Azt is megjegyzem, hogy Gréti valami nagyon kemény munkát végezhetett, mert a 150m-es előnyét a felfelé szakaszon nullára csökkentette, így Gréti és Orsika brutális harcához érkeztünk, ami szó szerint gyilkos tempóra sikerült. A lefelé irányon még mindig Oriska vezet, de egyik kanyarba Oriks elesett, amit Gréti azonnal ki is használt és előzött! Orsika azonnal felpattant, pedig nagyot borult és elindult a gyilkos hajsza! Én tőlük lemaradva pár méterre követtem őket, és bátran mondhatom, hogy a lányok olyan tempót mentek, ami nagyon meglepett! A legnehezebb szakaszokon is kegyetlenül téptek lefelé, néztem is nagyokat, hogy ezt ebben a tempóban én nem biztos, hogy bevállalnám, de ciki lett volna lassítani, miközben Orsi kergeti kőkeményen Grétit, miközben a kettő lány lohol Panna nyakában! Panna közben rá kellett kapcsoljon, mert Gréti és Orsi versenye gyorsította a tempót, így Panna nyakán újra ott voltak! Panna erre még jobban rákapcsolt, így a három Pegazusos lány úgy jött le a hegyről, hogy az égiekhez imádkoztam, fohászkodtam, mert pokoli gyorsasággal jöttek lefelé! De ugyanakkor büszke is voltam a lányokra, mert a sárban, hóban, kemény sziklás, köves terepen nagyon bátran harcoltak egymással! Tényleg nagy elégedettséggel néztem a versenyüket! No de nincsen vége az izgalmaknak, mert jött az utolsó km! Gréti célba vette Pannát, de Orsika egyre jött fel Grétire! Atya ég mi van itt ki fog győzni, ki hányadik lesz, hiszen másodpercenként változik itt minden!

16708294_1344643235594544_7864555132554065609_n
Pegazus 1.-3.!

Komolyan élvezetesebb volt, mint a Forma 1-es futamok! Orsika egyre brutálisabb tempót futott, már 110%-on dolgozott és Gréti és közte a távolság egyre csak csökken, egyre csak csökken és csökken, közben valahol Csenge, már célba ért, de lassan érkezik húga Panna, aki hihetetlen profi munkát végzett, amolyan csibész futás volt, és Panna mögött jött az armageddon, Gréti és Orsika! Végül Gréti ért be a lányok mezőnyében 3. helyen, míg mögötte Orsika ha jól tudom 2mp-el lemaradva, de kb. 30m-t dolgozott le az utolsó 250 m-en! Csengéről nem sokat tudok, Ő, mint írtam megpattant az elején, de Panna, Gréti, Orsi amit itt összehoztak, az filmbe illő 33 perc volt! Csenge 1.hely, Panna 2.hely, Gréti 3. hely, Orsika 4.hely és ha jól tudom Emmánk kiváló küzdelmes futása 5. helyet ért és értékes pontokat! Azt gondolom, és mondhatom büszkén, hogy a csajok valami eszméletlen munkát végeztek, maximális dicséretet érdemelnek! Csenge, Panna, Gréti, Orsika, Emma, kalapom emelem előttetek! Szép munka volt! No de lássuk a fiúk versenyét! Marcival indultam útra, akinek most még nem úgy járnak a hengerei, mint kellene, de Marci szívós és tudom, hogy ezek a hengerek hamarosan maximális fordulatra fognak kapcsolni! A felfelé menet egy gyötrelem volt Marci számára, de pont ez az ami megedzi a lelkét! Kellett ez nagyon Marcinak! Viszont Marcink a hegy tetőn magára talált és még láttam elsuhanni, kemény tempót futni, így Marcink a gyönyörű 5. helyen ért be! Marci tipikusan az a futónk, aki meg fogja járni pályafutása során a poklot és a mennyet, és szerintem az ilyen futók a legharcedzettebb futók higgyétek el nekem! Marci mostani nehézségei, később hasznára fognak válni! Aztán lássuk Teót, és meglepetés futónkat a szunnyadó Gepárdot, titkos fegyverünket Csesznok Ádámot! Teó immáron a Pegazus Atlétika egyik legmeghatározóbb, legstabilabb futója, ám Ádám? Ádám jó ideje jár egyesületünkbe, de anno jelezték felém, hogy Ő csak futni járna le, semmi verseny! Közbe teltek múltak a hónapok, és kiszúrtam, hogy ez a srác azért tud ám futni! Így egy beszélgetésünk után Ádám beadta a derekát, és irány Pomáz! Nos én csak azt láttam, hogy a rajt után Ádám valahol hátul kocogott, de a hegy tetején, már Teóval nyomta és harcoltak a mezőny elején! A hegy lábánál szóltam rá, hogy itt az idő, tessék versenyezni, mire Ő……..ám legyen! Iszonyatosan jót versenyeztek a fiúk, férfi munkát végeztek Teóval! Ádám meglepetés e? Igen is meg nem is! Edzésen jól láttam, hogy kiválóan fut, de meglepett ezzel a futással, mert az egyik legnehezebb Futapest pályán kezdte el pályafutását! És mit futottak ezek itt ketten!? Bámulatos fiúk! Simák Gergő futónk remekül futott, addig amíg meg nem borult, vagyis nagyot bukott a hegyen, emiatt vissza esett kissé, de így is befájlalta magát a 2. helyre! Gergőnk derék legény, mindig dobogós, de most vállát fájlalva nehezen tudott csak futni! Ebből is látszik, hogy a pálya nagyon nehéz volt, és itt ott bizony veszélyes is! De ettől szép a versenyzés! Az idei évben egyesületünk futói közül néhányan átnyergelnek hosszabb távra! Köztük van egyik kiváló kis-nagy futónk Zsámár Anna! Anna egy távlati terv, távoli terv részeként futja immáron a hosszú távokat, és a közhiedelemmel ellentétben nem Peiker Csenge elkerülése végett fut a hosszúkon, hiszen nem mernék rá megesküdni, hogy Csengétől pontokat venne el rövidebb távon, mert szerintem ők ketten egy mezőnyben adok kapok versenyeket vívnának! Anna tipikus, klasszikus hosszútávos futó lesz, így, már most ennek a tervnek a részeként futja a versenyeket! Itt a Futapest kupa hosszú távján, nincsen kicsiknek korcsoport, így a 19 éves korosztályban futott Anna 12km-n, és bizony nem vallott szégyen, mert az elképesztő 3. helyen futott be! És az utolsó km itt is borzasztóan gyorsra sikerült, és látszott, hogy Annának iszonyatos erőtartalékai maradtak! Érzésre 3:40-es tempót futott és az érzéseim ritkán csalnak! 12 éves lány 12km-es hegyi etap végén irdatlan iramban jön a cél felé! Kiváló munkát végzett és csak sokkal idősebb futók voltak előtte! A Pegazus Atlétika gyermek csapata egy profi, kemény munkát végzett, és a legjobb volt azt látni, amikor Gréti és Orsika a célban kezet fogtak egymással és jele nem volt ellentétnek, irigységnek, mert felfogták, hogy egymás nélkül ez nem ment volna így! Aztán jó volt látni, hogy a gyerekek közül többen felfutottak Anna elé, aki még a 12km-es táv vége felé közeledett és útvonalon szurkoltak neki, pedig mindenki kifutotta magát! Hát szerintem ez a nagy eredmény még! Szeretném kiemelni Dombai Bencét, nagy visszatérőnket, aki most még csak szépen csendben osont a fák, bokrok között, de ismerem Bence képességeit, és amint megedződik, nos fel kell kötni a fiú mezőnynek a gatyát! Szeretnék Gratulálni csapatunk példaképeinek, akik felnőttként, munka, család mellett példát mutattak embertársaiknak! Tilki Rita, Tarnay Károly, Peiker Zsolt, Molnár Zsolt, Dr. Keczéry Attila, és végül de nem utolsó sorban Lázár György! Meghajolok előttetek Pegazusos futók! Szeretnék még gratulálni mindenkinek aki a pomázi versenyen indult, minden futónak, mert ez averseny nem volt éppen sétagalopp! Jó pihenést mindenkinek! 

Gyilkos tempó Pomázon!