Repülés a múltba…

Kis csapatunk, néhány lelkes tagja, és azok szülei, nagy kíváncsisággal jöttek ki, a budaörsi repülőtérre, egy kis időutazásra, tárlatvezetésre. Nekem ez külön öröm volt, hiszen ezt a fantasztikus világot, egy kicsit közelebb hozhattam azok számára is, akiknek legtöbbször a repülőgép egy sima közlekedési eszköz. De azért ez nem teljesen így van ám, és erre a kilátogatók is gyorsan rájöhettek.

unnamed-5-1024x576
Mig-21 repülőgép bemutatása

Elsőként a repülőtér rövid történetének bemutatásával kezdtem kis előadásomat, jó tömören és érthetően meséltem el, az alapítását, háború idejében betöltött szerepét, és természetesen a polgári légi forgalom éveire is kitértem. Azóta a repülésnek eme gyöngyszeme főként sportrepülésnek, és oktatásnak ad otthont, kiváló adottságainak köszönhetően. No de ami ezután jött, az nagyon érdekes volt, mert beruccantunk a kincsestárba, a hangárba. Itt rengetek különféle gép várt ránk, így kezdtük a vadászgépeknél, amikről bőségesen tudtam mesélni a gyerekeknek, és a felnőtteknek is, akik mind mind bátran kérdeztek, érdeklődve nézegették ezeket az erős, és szép vasmadarakat, amik közül kettő Mig-21-s, még most is működik. A hangárban szinte minden egyes gépről regéltem érdekes történeteket, adatokat, mit hol, mire használnak, melyik gép milyen gyors……….szóval volt kérdés bőven, és hála égnek sikerült mindegyikre választ is adnom.

unnamed-7-1024x576
Pici team
20160903_125712-1024x614
Dr. Keczéry Attila készen a bevetésre 🙂

Megcsodálhattuk az Eurocopter cég igaz komoly járgányait is, amik már a jelen kor technológiai vívmányait használják. A hangár partit követően elsétáltunk kettő bátor emberkével a vitorlázó repülők bázisához, ahol, már javában zajlottak a repülések. Itt Keczéry apuka és kisfia, nem volt rest, és, már a pilótafülképen is voltak. Repültek egy kellemeset a szép Napos időben, és mind a ketten nagyon-nagyon élvezték a repülést. Végezetül egy jó ebéd elfogyasztása után hazatértünk otthonainkba, hogy kipihenjük az élményeket. Nagyon élveztem ezt a napot, mert kellemes társaság utazott ki a reptérre, és előadásomat érdeklődve figyelték. 

gol3rw6
A cargo dombról ezt látod 🙂

Legközelebbi repülős túrám a Liszt Ferenc Cargo dombján, lesz, ahol fantasztikusan közel érezheted magadhoz a leszálló utasszállítókat és tehergépeket, hiszen karnyújtásnyira lesznek tőlünk. Öveket bekapcsolni, fényképezőt élesíteni, füldugót bedugni………..”you are clear for takeoff,,…… You have controll! 

 

Továbbifotók: 

https://photos.google.com/album/AF1QipMQz5PvqFtuwCE2Za45CPUKyA1oHYfVHf_Qqj5T

Pegazusok repülős napja Budaörsön.