Arany, bronz, éves kupa győzelem, szép helyezés Simitől….

Ha surányi ablakomból átnézek a Pilis hegycsúcsai felé, látom Leányfalu hegyes, meredek vonulatait. De arra magam sem gondoltam, hogy milyen körülmények fogadnak majd odafent, mint rendező, és mint edző, és milyen terep viszonyok fogadják majd a futókat.

Rengeteg futó küzdött a hegyi dagonyában

Jég, sár, néhol szél, néhol kellemes Napsütés, aztán csúszós szikla, és még több sár, amikkel küzdenie kellett bátor harcos futóinknak, no meg persze az ellenfelekkel is. Csapatunkat a délelőtti hegyi kupa futamon, Csernák Levente, Völgyi Balázs, és Szalay Simon képviselte, valamint az éves kupa versenyt Cseh Krisztina atlétánk nyerte meg, aki most nem volt jelen, hiszen este ő a magyar bajnokságon indult 3000m-n, így nem tudta személyesen átvenni a díját. Nos a 6.5km-s etapon futónk nagyon oda tették magukat, keményen és bátran futottak a nyaktörő, bokatörő terepen nem kevés szintemelkedéssel spékelve. Egyre erősebb futásokat produkál Csernák Levink, aki korcsoportos 1.helyen végzett, míg a szintén csodálatos futással célba érő Völgyi Balázsunk a 3. helyen futott be.

Levi és Bazsi a dobogón

Ennek köszönhetően a díjátadón mindketten dobogóra állhattak. Szalay Simon fiatal titánom, aki csupán heti kettő-három edzésből jár hegyi önsanyargatásokra, nos hihetetlen számomra az az elszántság és küzdeni akarás, ami Simiben lakozik. Ő nem a versenysport miatt jár le edzésre (még), hanem a csapat hangulata, és a futás őszinte szeretete miatt, ám kezd megfertőződni, no nem a coviddal hanem a versenysport csodálatos világával, ennek okán a kiváló 8. helyet szerezhete meg. Csodálatos kis futóink, csodálatos versenyt futottak, csodálatos élményekkel térhettek haza…….egészségesen, erősen, büszkén. Szívből gratulálok mindhármuknak, és Cseh Krisztinek az éves kupa győzelemhez, no meg Levinek is az éves kupa bronzhoz. Szuperek voltatok!

Remekeltek hegyi futóink