Szépen alakulunk…

A hétvégi tavaszi gyermek versenyen immáron egy új generáció kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa tudását, valamint az első bálozóknak is legyen lehetőségük tapasztalatot, rutint szerezni. Ez a verseny kiváló alkalom volt arra, hogy az estleges hibákra fény derüljön, valamint a jó szereplésekből, teljesítményekből is erőt merítsünk, tanuljunk azokból is. No, mindegyikből jutott bőven a versenyen, de összességében elmondható, hogy az egész csapat egy javuló, fejlődő kis team. A csapatból kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő, Szunyi Dorka 60m-s eredményével, Kirst Athina 300-s ranglista elsőségével, valamint Peiker Panna, aki pár hét leforgása alatt 12mp-t javított egyéni csúcsán. No de lássuk az első bálozókkal. Csapatunkban Fazekas Gréti egyre szorgalmasabban, és alázatosabban edz, dolgozik, ezért úgy éreztem, itt az ideje, hogy Gérti életében először indulhasson egy igazi, és izgalmas pálya versenyen. Grétit 600-on indítottam és, ahogy kell, “elsősként,, szépen teljesítette is a távot, persze még tapasztalatlanul, de minden gond nélkül ért be a célba.

Szunyi Dorka és Bogi sprinterünk beszélgetnek

Ezek a kezdeti lépések nagyon fontosak, és végre átesett a tűzkeresztségen. Kissé csalódott vagyok Keczéry Orsolya tanítványomat illetően, hiszen Orsika annál sokkal jobbra is képes, mint amit mutatott a hétvégén. Mindezektől függetlenül Gréti és Orsi is végre rendelkezik 600-s alapidővel, amihez a jövőben tudunk viszonyítani és ez bizony fontos mérföldkő a sportpályafutásukban. Gréti a 20. helyen, míg Orsika a 24. helyen zárta a versenyt. Megjegyzem, hogy ezen a versenyen a 2005.-200. évi születésű futókat egységesen egybe számították minden versenyszámban. Folytassuk a sprinterekkel! Tomcsányi Bogink a legkisebbek táborában idén még nem találja helyét, ám én edzésen kiszúrtam Boginak egy olyan képességét, amit még ő maga sem tud! Ez annyira titkos, hogy most a Bogi aktát le is zárom! Nos lássuk Kővári Blanka 60m-s futását nem szeretném elemezni, hiszen nincs szó arra, hogy az ország leggyorsabb 60m-s futója, miként dobhat ki az ablakon, válogatottságot érő versenyeket ilyen könnyelműen. Blanka az egyik leggyorsabb tanítványom, de nem csak nekem, hanem gyakorlatilag az ország leggyorsabb 2006-s lány futója! De számomra nem csak a leggyorsabb, de ha van munkaigényes futóm, akkor az Blanka és társa Athina! Blanka edzésen nyújtott teljesítményei alapján ezen a versenyen minimum dobogóra vártam, de sajnos a döntőbe sem tudott kerülni, hiszen mentálisan nem volt rendben. Így kettő 2006-s futó elé került, ráadásul döntőt futottak, és persze emiatt Blankával nem is tudtuk kihasználni legnagyobb fegyverünket, vagyis hogy Blanka a döntőkben mindig magasan jobbat fut, mint az időfutamokban.

Kirst Athina melegít! Útban az új csúcs felé...

Hát ami a fegyverünk, az az átkunk is egyben. ettől függetlenül a következő héten Blanka olyan időket ment edzésen, amivel kocogva nyerhetne minden versenyt. Ám most a legnagyobb megoldandó programunk a mentális képzése Blankának, csakúgy, mint Kirst Athináé! Blanka a 2006-s futók közül most a 3. helyen végzett és szeretném azért dicsérni is, hiszen múlt évi idejét bőven megjavította! No de lássuk Kirst Athinát! Athina is démonokkal küzd, de mit sem von le abból a tényből, hogy ő a leggyorsabb 2006-s futó, és egy bomba idővel száguldotta le a 300 m-s távot! Athina fizikális teljesítménye félelmetesen nagyot javult, ám a mentális képességek területén romlott. Jó hír itt is, hogy ezek a képességek javíthatók, csupán ehhez nem csak én és Athina kellünk! Ám a gyermekek mentális képességeiknek ingadozása, társadalmi probléma is egyben, de erre most nem térnék ki bővebben, hiszen kényes téma. Minden esetre, nagyban befolyásolja a sportoló teljesítményét, ha nincs meg a balance! Ám nézzük csak! Athina jelenleg vezeti az országos ranglistát 300m-en, és igen csak közel áll a válogatottsághoz. Ami miatt csalódott voltam, hogy kb 2mp-el maradt el attól, amit lazán csuklóból futhatott volna, de itt más tényezők is hátráltattak minket, pl.: a szervezők által generált másfél órás csúszás, amit mindmáig nem tudok megérteni. Információhiánnyal küszködve, másfél órás csúszás, zéró árnyék, nos így nehéz az optimális időzítést kivitelezni. Aztán itt van nekünk csapatunk új felfedezettje, aki csatlakozott super Blanka, és super Athina sprintereink táborába, ő nem más, mint Szunyi Dorka! Talán félelmetes hír az ellenfeleinek, de Dorka csupán egy hónapja sprinter, előtte csak lötyögött a csapatnál, miközben régóta rágom a fülét, hogy próbáljuk meg a tutit!

Orsi, Gréti, Panna a rajtnál!

Egy hónapja csak ez az élete, és hétről hétre gyorsabb! Egy hónapja, már atlétának, sprinternek érzi magát, és bizony az edzéseken is rendre gyorsul és javul. Célunk a lengyelországi válogatottság megszerzése, ám még előttünk van Kenyeres Jázmin kiváló csepeli sprinter, akit hamarosan Doró le is fog futni! Ez a cél! Kenyeres Jázmin a célpont, és Lengyelország! Mindez egy hónap távlatából! Ezen a versenyen Dorkánk hatalmasat ment és ebből a nagyon nagy mezőnyből a kiváló 2. helyet szerezte meg, éppen egy hajszállal lemaradva Jázmintól! Ám jó hír, hogy Jázmin futását ízekre szedtem a videókról, és ehhez mérten készülünk Dorkával, hiszen jól látható Jázmin gyenge pontja. Sprinter lányaink hatalmasat mentek ezen a hétvégén, mind a hárman az ország élvonalát képviselik, amiért fejet is hajtok előttük! Sprinter szekciónk is irdatlanul erős! végére hagytam Peiker Pannát, aki 600-on futott egy eszméletlen nagy egyéni csúcsot, mivel hogy 12mp-t javított a legjobb idején, és ha azt nézzük, hogy csak kb kettő hetete edz újra rendesen, nos igen csak bámulatos jövő előtt áll a csajszink! Panna őrületes hajrával futott be a célba. Még nem teljesen egészséges, hisz táv közben fájt még a hasa, de aztán rendbe hozta magát, így felvette a verseny tempót! Panna, szinte zsír új futója a hazai atlétikának, és máris a ranglista 5. helyén áll jelenleg, és fog ő még első is lenni hamarosan! A gyerekek teljesítménye összességében, még a bukdácsolások tükrében is kiemelkedik a nagy átlagból, és kisebb csiszolásokat követően ennél sokkal, de sokkal jobb időket, eredményeket fognak elérni! Én piszkosul büszke vagyok a gyerekeinkre! Gratukálok Nektek!

Hajrá Pegazusok!

Tavaszi gyermek atlétika verseny..