Kata, Berti, és Gergő top 3-ban…

Három remek futónk képviselte egyesületünket a téli Zúzmara futóversenyen, amit Budapesten az expó területén szokás “lefuttatni,,. Nos már már nem is lep meg, amikor azt hallom, hogy futóink éremmel térnek haza, hisz szuper kis-nagy versenyzőink vannak, köztük is a nemrégiben ringbe lépő Drótár Katánk, a még kölök Kalász bertink, és a már……nem kölök Simák “simánka,, Gergőnk.

Kata trófea…

Ők hárman neveztek a Zúzmara tömegrendezvény 5km-s távjára, ahol biza óriási mezőny, és jó csípős hideg fogadott mindenkit. Mindhárman tisztességes eredménnyel operáltak a versenyen, így maximálisan elégedettek lehetünk a produkcióval, főként, hogy éppen csak ébredezünk a téli álomból! Katánk a felnőtt nők között 2. helyen futhatott be, míg Gergő is ugyanezt követte, vagyis 2. hely, végül Bertink a Góliátok között a kiváló 3. helyet csípte meg! Szívből gratulálunk nektek Pegazusos futók!

Téli őrület, Zúzmara ezüstök, és bronz.