Kilenc futó….kilenc érem….

A Pegazus Atlétikában nyáron, illetve nyár végén sincs leállás, hiszen mi az uborkaszezont is gyakorló versenyekkel szoktuk kitölteni, amelyek közt itt inkább a terep versenyek élveznek nagy szerepet. Ennek okán néhány futóval, szám szerint 9 kemény atlétával indultunk neki, a Kékestető terep futó bajnokságnak egy kellemes, ám nagyon meleg auguszutsi napon.

Merse kegyetlen futása…

A mezőny sem volt piskóta, hiszen válogatott atléták, hegyi világbajnokságot megjárt futók is ott álltak a rajtnál. Csapatunk futói az abszolút, és a korcsoportos mezőnyben is letették névjegyüket, hisze mindenki érmes lett, és persze rövid távon és a hosszabbik távon is Pegazusos futó nyerte el a bajnoki címet. Lássuk a száraz tényeket, majd a sztorit………O’Shea Sophie 3.hely, Montvai Anna 1.hely, Kalász Bertold 1.hely, O’Shea Collin 2.hely, Csuthy Merse 3.hely, ők azok akik a rövid, de kőkemény szintes távon versenyeztek 3,6km-n! A középtávon, vagyis 7km-n futott eredményesen Hódosy Márk 2.hely, hosszabb távon, 14.5km-n Roudot Gergő 3.hely, Várszegi Adél 3.hely, és Csuta Dorottya abszolút 1.hely és korcsoportos is.

Rajt pillanata…

A versenyen, mint említettem nagy meleg, és valami embertelen szintek fogaták a futókat legyen szó rövid, vagy hosszabb távokról. A 3,6km-s táv női futói közül Sophie valami bámulatosat futott, hiszen nagyon fiatal atléta lévén felvette a serdülő lányokkal a harcot, és szívós futással szerezte meg bronzérmét köztük. Óriási amit véghez vitt, csakúgy, mint a verseny talán legnagyobb ütközetét megvívó Montvai Anna, aki az utolső 150m-ig szívta ellenfele vérét, aki nem igazán akarta átadni az elsőséget, de Anna végül megtörte lelkileg, ám ehhez valami hihetetlen tartalékokat kellett mozgósítania, de végül abszolút győztesként ért célba. Kalász Bertold valami emberfelettit alkotott, hiszen csont keményen megfutotta a távot, és nagy előnnyel tudott nyerni, és ő is behúzta az abszolút győzelmet.

Pegazus kemény mag…

Mögötte érkezett egy nagyon erős, és szintén szívós atlétánk, mégpedíg Collin. Collin patent kifutotta magát, minden tekintetben elismerően lehet róla is nyilatkozni, ám Csuthy Merse amit heti két edzésből fut, nos nincsnek rá szavak. Mindhárom legény masszívan, szépen versenyzett, és persze a lányok is hozták a kötelezőt. 14km-n Roudot Geri kisebb eltévedés okán lecsúszott a győzelemről, de így is a szép bromnzot abszolvál. Középtávon Márkó egy biztos győzelmet puskázott el, hisze ugyanott tévedt el mint Gergő, viszont ki kell emelni, hogy minketten kifutották magukat, és ez nagyon is becsülendő. A hosszú 14,5km-s távon is remekeltek hegyi zergéink, mivel Várszegi Adél a felnőtt lányoknál, egy kegyetlen futásával a szépen csillogó bronzéremmel állhatott fel a dobogóra. Adél így elmondhatja magáról, hogy ő is, és minkét gyermeke éremmel térhetett haza a versenyről.

Kemény pálya, szlalom lassítókkal…

Végére hagytam az abszolút győztest, aki óriásit futott, tette mindezt félelmetesen lazán, hiszen következő hétvégén nagyot szeretne futni a serdülő ligán. Doró, vagyis Csuta Doró visszatért, és 100%-s formában sokkolta le a nézőket, és az ellenfeleket, hiszen óriási fölénnyel nyerte meg a versenyt. Nos hölgyeim és uraim, a Kékestető terep bajnokságon minden atlétánk érmet szerzett, és csodálatosan szerepelt, új tapasztalatokkal gazdagodhattak, sokat nevettek és vidultak! Egymásért szurkoltunk, volt aki sírt, volt aki nevetett, de amit jó volt látni, hogy félelmetesen tudnak küzdeni egytől egyig! A szervezőket óriási dicséret illeti, vérprofik voltak mindenben, pedig kb 3 ember nyomta le az egész bulit, de abban nem volt hiba! Rövid távon kettő bajnokunk lett, míg hosszún egy és persze a sok érem, ami minden futónknak örömet okozott, hát még nekem! Szívből gratulálok minden kedves futómnak!

Bámulatos sikerek, győzelmek Kékestetőn!