Az a betartott ígéret…

Csuta Dorottya, East District Cross Country League, 1.hely

Dorka mindenkit elvarázsolt a versenyen, és miként azt a Skót szakemberek is nyilatkozták, Dorka rendkívül magabiztosan, impresszíven versenyzett! A verseny előtti tv beszélgetés során, kérdezték tőlünk, mire számítunk Skóciában!? Nos győzelemre, mondtam a választ, és bár mélységében nem ismertük az ellenfeleket, mégis 150%-s optimizmussal esünk neki a versenyeknek!

Pegazusok Glasgowban!

Mint sokan már jól tudják, ezt a versenyt, úgymond gyakorló versenynek szántam Dorkának, és az ötlet, hogy igyekszünk külföldi versenyekben edződni, már múlt év nyarán, talán még előbb is megfogalmazódott bennem, hiszen szükségesnek tartom, az új ingerek, tapasztalások, új környezet megismerését! Ennek okán jutottunk el Skóciáig, és Broxburn városáig, ahol a mezei ligát rendezték! 6 napot töltöttünk kint, és szombati napon volt a verseny! Skóciában hihetetlen szép havas idő fogadott minket, és a környezet, nos eszméletlenül szép volt, de most ugye nem ez a téma! Elfoglaltuk kellemes szállásunkat csütörtökön este, és még megcsináltuk az átmozgató edzést, majd minderre pénteken is sor került, némi, hegyi sétával kiegészítve. Pénteken est én, ár elkezdtem szokásos reggelig tartó forgolódásaimat, míg a ház népe, köztük Dorka is húzta a lóbőrt rendesen!

Cudar egy mezőny volt, óriási hangulat! Dorka jobb szélen, pirosban!

Aztán eljött a nagy nap reggele, ami elég koránra sikerült. A bérelt kisbusz, már kint várt a szállásunk előtt, no meg magyar barátaink is, Atesz és Kata, akik óriási segítséget nyújtottak nekünk, tulajdonképpen ők managgelték a bulit! Óriási buli volt ez, hiszen egy országot képviseltünk, és egy tapasztalt, erős Skót mezőny várta Dorót! Szóval minden volt ez csak nem buli, ez egy hard actionnak indult! De mégis a legfontosabb a külföldi tapasztalás, ami már van Dorónak, ám mégis, ez valahogy más volt! Más az évszak, a környezet, az ellenfelek! A kisbuszunk elindul a verseny helyszínére, és röpke egy órányi autókázás után meg is érkeztünk. Doró az út során bámulta a reggeli sötét Skót tájat az autó ablakából, én meg arra gondoltam……..mennyire nyugodt, és kiegyensúlyozott ez a lány! Milyen céltudatos, és mennyire higgadt, pedig tudom jól, ő is izgul legbelül, de minden mozdulata, érett versenyző képét sugallja.

Nehéz terepen, itt már egyedül!

Mégis gyerek még, megmaradt gyereknek, ám a verseny pályán átváltozik, és a kedves, szerény lány, megszűnik létezni! Hirtelen T-rex lesz belőle. Nos lehet a kialvatlanság, de ez járt a fejemben az út során! A szervezőknek jeleztük, hogy megérkeztünk, megjegyzem, nagyon örültek nekünk, és gyakorlatilag találkoztunk is minden fontos emberrel, akik engedélyezték Doró indulását! Természetesen, Dorka eredményét nem számították bele a liga pontversenyébe, hiszen a Skót licence még……….még várat magára egy kicsit! Amikor megnéztük a neten az ellenfeleket, és a videókat, nos az jól látszott, hogy itt nem csupán 2-3 jó futóval kell szembe néznie, és nem 16 fős mezőnnyel. Ezért is jöttünk ki ide, hogy kapjon valami más behatást, tapasztaljon, lásson világot. A verseny napján egy hűvös, ám Napos, havas, időjárás és terep fogadta a futókat, amihez biza nagyon is kellett a szöges. Megjelentek a csapatok, és a nevezési listán, most kapaszkodjanak meg, a nevezési listán 48 csapat nevezését láttuk, amire nekem tátva maradt a szám! A verseny helyszínén a csapatok sátrakat húztak, és a klubok nevei kint voltak a sátrakon! Zászlók, sátrak, és rengeteg futó mindenütt! Azt hiszem, már megérte kijönni!

Óriási, 55mp-s előnnyel a célban!

Nos a melegítés tökéletesre sikerült, és a verseny óramű pontossággal zajlott! Elérkezett hát a nagy pillanat, felálltak a versenyzők! Dorkával pacsiztunk és elhangzott a már, már-már rituális mondatunk, ami minden verseny előtt elhangzik………csináljuk meg a bulit! Dorka erre mindig válaszolja nekem……..csináljuk meg! Így szoktunk elköszönni egymástól! Aztán még egymás szemébe nézünk, amiben benne van az erő, a harc, és a cél elérése mindenek felett! Dorka, egy erős, és céltudatos magyar lány, ott állt a Skót lányok között, és én már most nagyon büszke voltam. Jó ilyenkor magyarnak lenni, és látni, hogy el-el szalad a bokrok között egy magyar zászló! Aztán az erdőben is a bokrokon lengedezik egy magyar zászló! Én előre szaladtam olyan helyre, ahol Dorkát háromszor is láthatom verseny közben! Felmentem egy dombra, és soha nem volt még ilyen, de kicsit remegtek a lábaim. Lehet öregszem, vagy csak hideg volt. Egyszer csak elhangzott a rajt putyka hangja, és már messziről hallottam a kiabálásokat, a szurkolókat, és a dübörgést! Hát bizony nem kevés futó nyomta a hóban, a nehéz terepen.

Doró és az Egyesült Királyság legjobb futója! Szívből gratulálunk Neki, óriási versenyző!

Egyszer csak úgy 300m-re a céltól a kanyarban feltűnt a mezőny! Legelöl egy piros, sárga felső, és mögötte egy nagy folyam girbegurbán követte őt, mint egy kanyargó kígyó a homokban. Dorka azonnal nyomta a tempót, és az eltervezett ,,A” taktikánkat követte szigorúan! Nem titok mi volt a taktikánk! Nagyon erős kezdés, és ezt még fokozni, vagyis növelni a sebességet! Dorka mögött futott a liga győztes, és egyben az Egyesület Királyság bajnoka is, aki mindent megtett, hogy Dorkát lekövesse, én mondom becsülettel harcolt keményen! Aztán a mezőny és vele együtt a mi lányunk is eltűnt a rengetegben, hogy kb. 1 km után újra láthassuk őket! De a távolból, a bokrok közül egy szál futó közeledett magányosan………Csuta Dorka! Amikor megláttam, nagyon megörültem, és közben azt is láttam, hogy bitang erős tempót fut a hóban,a jégen, a sárban. Amikor oda ért hozzám, rákiáltottam, hogy még keményebben, fuss gyorsabban, mire Dorka valami elementáris erővel zúzott tovább! Eszembe is jutott, hogy jól sikerült az edzőtábor, és a felkészülésünk. Közben rohantam a célhoz, és amikor odaértem, megjelent Dorka a körülbelül 300m-s célegyenesben! Pont akkor kanyarodott rá a célegyenesre, és hatalmas taps, ováció, elismerés fogata! Tapsoltak az edzők, a futók, szülők, szurkolók, egyszóval mindenki, és láttam közeledni Dorkát, miközben örömünnepet volt ez az atlétikának! Az a légkör, az ottani érzés, tényleg azt éreztette velünk, hogy itt nem babra megy a játék, itt a cross futásokon edződnek a legnagyobbak is, akiket az olimpiákon látunk futni!

A legkisebb név, itt én vagyok, két óriás között!

A Nap száz ágra sütött, az emberek integettek, tapsoltak Dorkának, miközben sok edző, és szurkoló arcán, lehetett látni a döbbenetet! Szó szerint lehetett látni, és ez egyfajta elismerése volt munkánknak! Dorka célba ért, és mögötte hatalmas űr! Ekkor még csak azt tudtuk, hogy hatalmas tempót diktált, pedig dombos, szintes, havas pályán csattogott végig. 10:18! Ez valami eszméletlen idő, és ha minden igaz, a legjobb futott idő itt 10:54 körül van! Dorkának sokan, nagyon sokan gratuláltak, nekem pedig olyan edzők nyújtottak sorba kezet, akikkel általában az ember olimpiákon, vb-n találkozhat a tv-ből! Mégis, ezek az emberek odamentek Dorkához, hozzám, ami nekünk nagyon új volt, és nagyon jó érzés! Gedeon Zsoltihoz, és Csuta Dorkához oda jönnek a nagyok, Skócia és Anglia elismert edzői közül jó néhányan!? Mi történik itt kérem, hiszen amikor otthon megtudták, hogy milyen sikeresen szerepeltünk, nos valami egészen más fogadott minket!

Pegazus power! Hungarian power!

Egészen más, de erről nem írnék, mert az örömünket senki és semmi nem tudja elvenni tőlünk! Dorka a célban megvárta ellenfeleit, és gratulált, ahogy tőle ez megszokott! Aztán közös fotók, és irány a Central Atletics csapat sátra, ahol helyet kaptunk, és lehet nem csak a sátorba! Öltözködés után levezetés, nyújtás, ivás, evés a verseny központjában! Ott a központban ülök egyedül az asztalnál, és nézem a futókat, edzőket, az életet, hogy micsoda fantasztikus nyüzsgés van! Még most is libabőrös vagyok, mert ott azt éreztem………edző vagyok, és Dorka igazi csillogó atléta! Nos egyszer csak látom, hogy Doró áll a konyhánál és várja az ételét, miközben az egyik asztaltól felpattan egy anyuka! Odamegy Dorkához és megkérdezi a nevét! Aztán gratulál Dorkának és visszaül az asztalhoz! Ő volt az angol bajnok lány anyukája, akit Dorkának sikerült legyőznie! Nagyon szép emberi gesztust láttam ott abban a pillanatban. Versenyünknek volt még egy nem titkolt célja, mégpedig, hogy adjunk valamit a hazai atlétikának, valamiféle remény sugarat a fiataloknak, hiszen kell a jó példa, meg kell mutatni a gyerekeknek, hogy merjetek nagyot álmodni és felejtsétek el az otthoni negatív lehúzó mentalitást, ami szerintem a hazai atlétika gyilkosa! Odakint, homlokegyenest másként állnak a gyermek és serdülő, ifi atlétikához, ott nincs ez a marhaság, ami nálunk megy! Én magam is hiszem, hogy gyermek atlétáink nem karika dobálásból és békaügetésből fognak jó eredményeket elérni!

Dorka mindent megkap, amire szüksége van! Reggeli érkezés, privát kisbusszal!

Erre ott van az iskolai tesi óra, és a különböző fakultatív szakkörök! Magyarországnak, hatékony, bevethető atlétákra van szüksége, és ez az ami motivál minket! Előre tekintünk, reális célokat tűzünk ki,  és nem foglalkozunk senki szavával, legalább is én nem! Azok szavára adok, akiben érzem a jót, a jó szándékot! És bizony van ilyen, vannak ilyen emberek itthon is, csupán nagyon kevéske! Szeretném itt megjegyezni, hogy lehet minket szeretni, és nem szeretni, de jusson eszébe mindenkinek! Doró folyamatosan, egyenletesen fejlődik minden évben! Mindig szállítja a jó eredményeket, a szövetségnek nem kellett benne csalódni, hiszen a magyar atlétikai szövetség és a diáksport szövetség is mindig számíthatott rá! Természetesen nem verhetetlen, mert emberből van, hús vér lány, de egy egészen más neveltetésben részesül, és győzelemre nevelem! Vannak, akik kérdezik…….Zsolti mi lesz majd ha kikap! Én erre azt mondom, hogy semmi…..mi lenne? Versenyen kikapni nem szégyen! Harcban kikapni nem szégyen, mi több megerősít!

Central Athletics sátrában!

Dorka már kapott ki élete során, igaz kevésszer, de mindenre fel van készítve! Kiválóan kezeli a kudarcot, már ha egy egy vereséget annak élne meg! Skóciába is azért mentünk, hogy lássuk meg, mit tudunk, hol tartunk egy erős külföldi mezőnyben! Azt látjuk, hogy jó úton járunk, és lesznek majd nehéz idők is, de az út amin járunk, az nagyon rendben van! Dorka futása közben megjelent Skót lapokban, ahol dicsérik, elismerik eredményét! Bárcsak itthon is így lenne, ám sokan, akik szeretnek minket, sokan írtak, és telefonáltak! És egy nagyon jó élményt kaptam hétvégén, amikor kimentem az újonc ob-ra! Szembe jött velem egy edző, és azt mondta! Zsolti! Nagyon kellett már ez a magyar atlétikának! Köszönjük! Nagyon nem is tudtam megszólalni, mert váratlanul ért mindez! És végül lássuk, kiknek köszönhető ez a csodálatos eredmény! Szeretném elsőként megköszönni tanítványomnak Csuta Dorkának, mert harciassága, elszántsága nélkül nem lenne miről írnom! Szüleinek köszönöm a sok energiát, a bizalmat, és hogy pénzt, időt nem sajnálva vannak Dorka mellett, mögött!

Itt laktunk, e folyó mellett! Skócia csodálatos hely!

Dorka eredményit a pusztazámori önkormányzatnak is köszönhetjük, hiszen anyagilag is Dorka mellett állnak támogatólag, és bíznak, hisznek Doróban! Óriási segítségünkre volt Dorka iskolája, a Szilágyi Erzsébet gimnázium, és vezetősége, tantestülete, hiszen minden kérésemre igenlő választ, zöld utat kaptunk! A Panoráma Sportközpont, felbecsülhetetlen segítséget adott nekünk, amiről órákat tudnék írni, és István, lányok, nagyon köszönjük Nektek! Nagy Brigitta! Brigi kezei mindig csodálatos állapotban tartják Doró lábait, és szerintem Brigi a masszőrök csúcsa! Szeretném hálámat kifejezni a Central Athletics vezetőinek és a Skót szövetségnek, valamint a liga verseny szervezőinek, hogy lehetővé tették Dorka indulását! Köszönjük szépen Önöknek! Végére hagytam Katát és Ateszt! Nos nekik sima köszönettel  nem is tudom kifejezni hálámat! Óriási párost alkottak ők ketten! Ez a verseny, mindenki részéről hatalmas energiát, és anyagi áldozatokat igényelt, ám itt jön az, amit sokakkal nem lehet megértetni! Ez a siker többet adott Dorkának, mint azt bárki is hinné! Többet adott magyar embereknek és fiatal atléta gyerekeknek! Innentől kezdve, az energia, a pénz, nem jelent semmit! Csodálatos hat nap volt ez, életre szóló élmény mindenki számára és én mondom emberek………..

Hajrá Pegazus Atlétika!

Hajrá Magyar Atlétika!

Hajrá Gyerekek………mert bennetek a jövőnk!

 

Csuta Dorottya Skót liga győztes!