Szöges nélkül nehezebb…

Lengyel Lizett, 4,4km, 2.hely

Az idei évben a Futapest terep kupa 2. állomása, a csodálatosan szép környezettel rendelkező Etyek községben volt megrendezve. A múlt évi havas, jeges pályát most felváltotta, egy tavaszias és enyhe, lucskos, saras terep, aminek köszönhetően sokan csúszka pályaként élték meg a 4,4km-s távot!

Lázár György, szenior futónk a célban

Előnyt élveztek a szöges, vagy speciálisan terepes cipőben futó leányok és legények, ám akik sima cipőt húztak, nos rájuk egy izgalmasabb, munkásabb verseny várt! Lizett jó erőben, jól felkészülten érkezett a versenyre, ahol szép nagy mezőny várta a futókat! Kellemes időben rajtoltak el, ám gyorsan kiderült, hogy Lizink hátrányt fog szenvedni, hiszen cipője, nem tette lehetővé, a normális verseny tempó futását, nagyon csúszkált benne, de amit lehetett megtett, és még így is a nehéz körülmények ellenére, sikeres versenyt tudhat maga mögött, hiszen a 2.helyre tudott befutni, alig lemaradván az első helyezett lánytól! Mint minden versenyen, most is lehet tanulságokat levonni, ami meg is történt! Lizett pontjai alapján az előkelő 2.helyen áll az összetett pontversenyben, ám még hosszú út vár rá december 31.-ig! Célja a címvédés, amire reális esélye van Lizettnek! A versenyen kiválóan szerepelt Csikós Zsuzsi, aki a felnőtt női mezőnyben elért 10. helyével azt hiszem, várakozáson felül teljesített és csak gratulálni tudok Zsuzsinak! A nagy fiúk, Lengyel Árpi, és Lázár Gyuri, a hosszabbik távon nyomták a maguk tempóját, és mindketten sikeresen, jó eredményt értek el! Szívből gratulálok minden futónknak!

 

Terep kupán remekelt Lengyel Lizett!