Móró Marcink főnixként éledt újjá…

Kedves olvasóink!

Amíg csapatunk pályán, utcán versenyzett, addig egyesületünk egy kis elit alakulata a hegyi versenyek pilisszentlászlói etapjára utazott el, hogy értékes pontokat gyűjtsenek, és dobogós helyezéseket, hiszen az éves kupaversenyben, még többen harcban állnak a dobogó valamely fokáért.  Egyesületünkben a futók, a gyerekek bármennyire is furcsán hangzik de kategorizálva lettek, vagyis vannak akik speciálisan pálya versenyzők, vannak akik utcára készülnek, és akadnak szép számmal, akik a hegyi futást választották maguknak. Így kialakult egy fix mag, akik zömével, terep, és hegyi versenyekre járnak. Most is ez történt, és a Futapest kupasorozat soron következő állomásán jelentek meg futóink. Nagyon büszke vagyok Rájuk, mert Pegazusos futóhoz méltón versenyeztek és értek el kiváló eredményeket. A legkisebbeknél Móró Marcink kiemelkedik eredményével, hiszen a nyár neki a kórházakról szólt, így készülni csak az utóbbi időkben tudott, de érdemi munkával nem tudtunk előrukkolni. De az akarata, és a bizonyítási vágya ezen felülkerekedett, és Marci 5km-s távon bizony első lett. Nagyszerű eredmény Marcitól, aki sok műtéten és fájdalmon ment keresztül, de immáron egészséges és száguld, mint egy F-22-s Raptor vadászgép. Másik kiemelkedő hegyi futónk Lázár Gyurika, aki a bajnoki tabellán, már a 2. helyen áll, és a versenyen is a fantasztikus 2. helyet szerezte meg!

unnamed-1

Gyuri mérhetetlenül sokat fejlődött és talán még a bajnoki arany is meglehet neki! Jók voltak a srácok nagyon! A lányoknál szintén meg kell állnunk, hisz Lengyel Lizett immáron stabil hegyi futóvá vált, és ezen a nehéz pályán megint fontos pontokat szerzett, ami a 3. helyének köszönhető. A többiek közül Lengyel Laura és Tarnya Klári igazi bulifutókká értek, és szinte minden versenyen leküzdik a hegyeket, völgyeket, és dacolnak az időjárás viszontagságaival. Ám ezen a napon kellemes őszi idő fogadta a futókat, közöttük is Csikós Zsuzsinkat. Zsuzsira  nincs is szó! Zsuzsi mindent lefut, és nincs számára lehetetlen küldetés. Égeti a kalóriákat ,és kocog megállíthatatlanul. Bámulatos amit művel. A férfi alakulat egy dörzsölt, rafinált rezesbanda én mondom nektek. Számomra tiszteletreméltó amit, Árpi, Karcsi és Gyuri csinál. Fontos nekik az egészségük, a jó társaság, a közös élmények, így ők is rendszeresen futnak ezeken a versenyeken. Tarnay Teónk elmondása szerint most egyszerűen nem ment neki, hát előfordul ez mindenkivel. Teó azért egy bitang jó kis futó, és belefér néha egy egy bukta.  Aztán a végére hagytam a Rómeót, akit elragadott magával a szerelem mámoros érzése, így jó ideje meg van őrülve, de legalább fut. Minőségében a béka segge alatt van, de legalább fut, mert jól tudja a lökött, hogy amikor nem lesz szerelem, a pálya az bizony ott lesz. Ennek köszönhető talán a 3. helye. Örültem is neki, pedig megfogadtam, hogy hamarosan keresztre fogom feszíteni! Hódosy Márk, te hős szerelmes! Gratulálok és szerencséd van Márkó ezt a bronzot tedd el emlékbe, ez mentett meg! Végezetül tényleg a végére hagytam szándékosan nagy reménységünket, Nagy Emmát! Emma nem is oly rég kezdettel futni a csapatnál, és azonnal be is tudott illeszkedni hozzánk. A versenyeken pedig egyre közelebb kerül a dobogóhoz és ez a tendencia megállíthatatlannak látszik. Most is eszméletlenül jól ment és bizony éppen lemaradt a 3. helyről, de ez a 4. hely bámulatos. Emma még nagy produkciókkal fog szolgálni nekünk. Közben egy másik helyszínen a budakalászi tókerülő futáson Simák Gergő simánkánk, egy belevaló 2. helyet repesztett! Büszke vagyok Gergőre, és az egész hegyi futó teamre! 

Pegazus Atlétikaaz erő velünk van! 

Hegyi futóink sikeres versenye.