Csodálatos pálya, csonka mezőnyök…

Az idei U-20s fedett bajnokságot immáron Nyíregyházán tartották meg, amit egy csodálatosan szép atlétika központban élvezhettünk. Most mindössze kettő tanítványom futott 3000m-n, Kun Tamara, és Tóth Dorka. Nagy elvárások nem voltak, nem volt opció a nagy eredmények futása, hiszen abból főztünk most, amink van.

Világszínvonalú pálya…

Engem nagyon meglepett a bajnokság kevés indulóinak száma, aminek természetesen oka van, erre most nem térnék ki. A rajtot követően lányaink szépen, okosan futottak, ám Taminál sajnos valami nem igazán volt rendben, még most sem értjük teljesen hogy mi, csak ötleteim vannak. Tamink hősiesen küzdött, szívta magát, de jól láthatóan nem azt a Tamit láthattuk, akit pár hónapja. Dorka esetében már beszélhetünk egy biztató futásról, ennek fényében állunk neki a tavaszi, nyári felkészülésnek. Dorka a bajnoki 3. helyet szerezte meg öttusázóként az atléták között, ami külön emeli a bronzérem nívóját. Mind a ketten kihozták magukból az aznapi maximumot, és dolgozunk tovább. Szívből gratulálok mindkettő lánynak!

Tóth Dorka bronzérmes, Kun Tami negyedik az U-20 fedett bajnokságban