Futapest terep kupa, Kerepesen…

Lengyel Lizett 5.3km 3.hely

Simák Gergő   5.3km 2.hely

Móró Marci     5.3km 4.hely

Lengyel Laura 5.3km 13.hely

Lázár Gyurika 5.3km 20.hely

Kerepes adott otthont, a Koren Tamás által rendezett Futapest terep kupasorozat, éppen aktuális állomásának, ahol bizony kemény terep várta futóinkat és az ellenfeleket. Eső, köd, nyirkos…..amolyan igazi komor őszi, téli idő várta, hogy a cudarságban elrajtoljanak a futók! Lizett ezen a versenyen is keményen odatette magát, és bizony ebben az erős mezőnyben a kiváló, 17 pontot érő 3.helyen ért be a célba!

Lengyel Lizett! Nem hivatalosan, de kupagyőztes!

Lizett idén kimagasló szorgalmával, és fejlődésének köszönhetően, az összetett pontversenyt, immáron magasan vezeti ellenfeleivel szemben, 341 ponttal, és gyakorlatilag megnyerte az éves kupaversenyt! Simák Gergő futónknak elmondása szerint, nem annyira esett jól ez a verseny, és én is láttam Gergőn, hogy nincs jól! Azért becsületére legyen mondva, behozta magát a 2.helyre, és az összetettben Gergő a 2.helyen áll, aminek nagyon örül a csapat! Következzék Marcink, akinek voltak némi hullámvölgyei az idei esztendőben, aminek most issza a levét, mert hiába futott ezen a versenyen egy kiváló eredményt, mégis a lazaságnak köszönhetően sok pontot veszített! Mégis az összetett 3.helyén áll, és idén az utolsó verseny fogja eldönteni, hogy dobogóra állhat e! Marci nagy harcos, és nem is lehet rá orrolni, hiszen még gyerek, ám az elmulasztott lehetőségeket, teszik vagy sem, de nem lehet visszahozni. Azért a Bozsó teamnek kifőzünk egy meglepetés csomagot, hogy Marci szerezhesse meg a 3.helyet az összetettben!

Marcink…….harcosok harcosa!

Lázár Gyurika! Gyurika számomra a verseny nagy csalódása, mert Gyurikában iszonyatos erő lakozik, jól tudom, mert az edzője vagyok! de Gyuri eldobja magától a siker lehetőségét, és míg apukája harcol a hegyen, Gyurika lazán galoppozik a hegyen. Meggyőződésem, hogy Gyurika az 5.–8. helyen kellet volna beérkeznie! Ám itt sincs óriási baj, hiszen ezer év áll még Gyurika előtt, és sok sok érem, nagy sikerek! Lengyel Lalunk, pedig élvezi az életet, és ezeket a versenyeket, hisz nála nem szempont az eredmény, vagyis igen,mert minden versenyét becsülettel lefutja. A nagyoknál ki kell emelnem szenzációs Zsuzsinkat, aki súlylökőként minden versenyen rajthoz áll és azokat teljesíti is! Hihetetlen, amit Csikós Zsuzsi művel! Lázár Gyuri, és Lengyel Árpád, pedig igazi nemes harcosok, akik csapatunkat a hosszabbik távon képviselték, méltóképpen, ahogy azt egy Pegazusos futótól el is lehet várni! Elégedett vagyok futóink teljesítményével és szívből Gratulálok Nektek!

Szurok Balázs!!!

Isten éltessen Téged, kedves ellenfelünk, barátunk! 

 

Útban az összetett győzelem felé!