Buli az egész világ…

A 2017. évi budapesti Vivicittá városvédő futás, több szempontból is sikeresnek volt mondható, hiszen kis, és nagy futóink nagyon jó eredményeket értek el, mindezt piszok jó hangulatban. Futás, izgalom és játék! Ezzel jellemezhetnénk a Pegazus Atlétika buli futását! Kezdeném a 3x2km-s lány váltóinkkal, ahol idén kettő közepes erősségű, ámde szinte egyforma képességű csapatot raktam össze.

IMG_1002 (1024x768)
Orsi, Doró, Márk az 5km-s rajnál.

Most nem egy bitang erős csapat kiállítása volt a célom, inkább, hogy a lányok brahiból, buliból nyüstöljék egymást, valamint olyan futók is versenyzési lehetőséget kapjanak, akik még kevés tapasztalattal rendelkeznek! Így a lányok az előkelő 4. és 5. helyen végeztek a váltóversenyekben. sajnos egyik váltónk tagja reggelre megbetegedett, így Zsámár Anna szenzációs rutinja, és tapasztalata segítette ki az érintett váltót, vagyis Anna kétszer is futott. Peiker Csenge, Szunyi Dorka, Kirst Athina, Zsámár Anna és Keczéry Orsika egy nagyon élménnyel térhetett haza, mert ugye a verseny után nyomtuk a falmászást, portyázást, és az ugrálóvár rugalmasságát élvezték a csajok a sok sok becsapódást követően. Általában eredmény centrikus csapatként működünk, de ez a nap a játékról, és a buli futásról szólt, így az eredmény, ami azért nagyon jó eredmény, nos ma másodlagosnak számított. A nagy eredmény, Orsikáék csillogó szemeik, és az összes lány jókedve, és a sok sok nevetés. Mögöttes célom pedig a csapat építése, csiszolása, ami tökéletesre sikerült!

IMG_0981 (1024x768)
Esküdt…….barátok 🙂

No de lássuk tovább, mert a hangárban, már ott várakozott a 3 órási versenyre Csuta Dorottya, és a mai nap duplázója, Keczéry Orsika! Orsinál a cél, egy élvezetes, tempós futás volt, és bizony ez sokkal jobban sült el, mint arra számítottunk.  Orsi amióta a Pegazus Atlétika csapatát erősíti, azóta egyenletesen pici lépésekkel fejlődik, és ez a mai futásán nagyon is meglátszott, mert magabiztosan, egyenletes tempóban futott egy egyéni csúcsot és a több ezer futó közül a kiváló 48. helyen végzett! Orsika csodálatosan versenyzett! Következzék egy kemény dió, Csuta Dorottya. Dorkával megbeszéltük, hogy fusson egy bátor tempós versenyt, de csak 90%-n, mert kedden vár rá egy fontosabb verseny! Miért versenyzett akkor most hétvégén? Igen bizony jogos  a kérdés és a válasz nagyon egyszerű. Az, hogy a kettő versenynap ennyire közel van egymáshoz, nos ennek is célja van! Mégpedig komoly célja, amely a keddi diákolimpia taktikánk egyik eleme.

IMG_1013 (1024x768)
Keczéry Orsika a mezőny első harmadában nyomul…

A terv tökéletesre sikerült! Dorottya ma az 5 km-s távon futott egy lendületeset, és az első futamot meg is nyerte nagy fölénnyel. a második futamban indult Kenesei Zsanett többszörös országos bajnok felnőtt futó is, aki a második futamban 4mp-el ment jobbat Dorkánál, ami azért nem szégyen, főként, hogy Doró nem futhatott maxon. De ha nincs az a keddi diákolimpia, és egy futamba kerülnek, azért szívesen megnéztem volna egy jó versenyt! Dorka így az előkelő abszolút 2.helyen ért célba! Másnap csapatunk szenior terminátorai álltak rajthoz, és nyomták le a midig tiszteletet parancsoló 21km-s távot! A legtöbben elégedettek voltak eredményükkel, ám volt aki nem. De ilyen a versenyzés világa, és szerintem az elvégzett edzés mennyiségből, mindenki kihozta a maximumot! Vas Évi 5 km-n debütált sikeresen, míg a srácok a félmaratont futották le! Tarnay Karesz, Keczéry Attila, Lenygel Árpád, Molnár Zsolt, Molnár Tibor igazi kemény legények, hiszen néhányukat láttam is tempózni az útvonalon! Hát kalapom emelem előttük! Csikós Zsuzsinak és Hódosy márknak is kijár a tisztelet, mert mindketten megharcolták saját csatájukat!

Gratulálok az egész csapatnak!

Vivicitta sikereink!