AsRu nyert, Simi, Sophie dobogón, Panna és Berci tisztességesen helytálltak…

Közeledvén az év utolsó szakaszához, a Futapest terep kupa is lassan lehúzza a rolót idénre, ám addig még akad pár állomása, többek között a pócsmegyeri szakaszt is ideértve.

Berci a célban…

Igazi nyálkás, csöpögős ősz-téli időben volt részünk, a köd sem volt éppen kicsi, így a versenynek volt némi pikantériája is. No… a mi csapatunkból minden futó az 5km-s távon állt rajthoz, és bizony nagy sikereket értek el a Centrál Ac. futói. Szalay Panna szentendrei futónk élete első versenyét abszolválta, és nem csak hogy sok futót, de önmagát is legyőzte azzal, ahogy elrajtolt egy versenyen. Végig futotta, küzdötte, és jó volt látni, hogy félelmei már szertefosztottak. Panna nagyot alkotott, csakúgy, mint testvére Simon, aki mostanában kezd bele kóstolgatni a versenyzés világába, mégpedig dobogós helyezésekkel. Simi ezen a versenyen a kiváló 2. helyet szerezte meg egy stabil egyenletes tempós futással.

Kicsi, ám erős csapatunk…

A kisebbeknél Berci és Sophie is odatette magát, hiszen Sophie szintén második lett, míg Berci élete második versenyén a szuper jó 6. helyen rohant be a célba. Mindketten kihozták magukból a maximumot. A felnőtteknél csapatunk kínai futója AsRu nyerte meg korcsoportját, és az abszolút számot is, egy okosan felépített kemény futással. AsRu féltávig hagyta ellenfeleit tempózni, majd átvette a vezetést és magabiztos versenyzéssel első helyen végzett. Csapatunk méltán helytállt, és minden futónk kihozta magából azt, amiért aznap jött, és ez a lényeg. Szívből gratulálok minden kedves futónknak!

Pócsmegyer, terep kupa sikereink