Drótár Kata, Lengyel Gabó abszolút győzelemmel zárt…

Hölgyeim és Uraim, köszöntöm Önöket, én Gedeon Zsolt szakkomentátor vagyok az idei Hungaroringen megrendezésre kerülő, Ring Run Race versenyről tudósítok, így kérem szépen kapcsolják be biztonsági öveiket, mert hamarosan a rajt következik.

Ahol Senna is megfordult…

A rajtrácson póle pozícióból indul a Pegazus istálló versenyzője Drótár Katalin és Lengyel Gábor pilóták, akik a több mint 4km-s aszfalt csíkon egy, azaz egy brutális kört fognak megtenni. Gábor a versenyen a Nike ZOOM FLY NEXT gumikat, akarom mondani cipőit használta, míg Kata a jól bevált ASICS Tartheredge-ben nyomult keményen. Viccet félre téve kettő futónk frissen és motiváltan, jól felkészülten érkezett a versenyre, ahol bizony a szervezők itt is megadták a módját a szervezésnek. Mostanában kérdezik tőlem, miért járunk egyre többet úgymond hobbi szieszta versenyekre és miért hanyagolom a magya bajnoki versenyeket.

Sárgában Lengyel Gábor…

Ha tömören akarnék fogalmazni, akkor azért mert egyik helyen temetésen érzem magam, és néha eret tudnék vágni, míg a tömeg futásokon jó hangulat uralkodik, sok baráttal találkozik az ember, és a díjak is jobbak, vagyis…….nagyobb élményt ad a futóimnak, akikkel természetesen a bajnokságokon és liga versenyeken részt fogunk venni. No de vissza a versenyre újfent, Kata és Gábor azonnal élre álltak. Gáborral 2km-ig mentek páran, aztán Gabó elkezdett egy erősebb tempót, amit már a többiek nem bírtak el és győzelemmel zárta a versenyt. Kata régi ellenfelekkel találkozott, akik bizony jobbak voltak nála, de csak voltak, hiszen Kata egyre jobb és egyre gyorsabb amivel mindenki szembesülhetett. Kemény masszív tempót futott és Kata utolsó 100m-e 17mp volt, amit a szervezők mértek mindenkinek. Bámulatos hajrával nyerte meg a női versenyt. Szuper idő, egyedi verseny körülmények, igazi szíeszta hangulatban futhattak és klassz díjaka zsebelhettek be, no meg a győzelmeket. Ring Run Race….Drótár Katalin 1. hely, Lengyel Gábor 1.hely! Szívből gratulálok és hajrá Pegazusok!

Kettős győzelem a RING RUN RACE futóversenyen.