Surányban minden megtörténhet…

Ez nem vicc kérem szépen, hiszen, ha a csillagok mesélni tudnának erről az öt és fél napról, nos akkor bizony a filmes szakma nagy forgatókönyvírói, már itt csengetnének az ajtómnál. De nem teszik, mivel nincsen csengőm, másrészt pedig a nagy titkokat a csillagok sem mondják el mindenkinek. Mint minden történetnek, a miénknek is van eleje és vége, no meg közepe is.

20160808_134225 (1024x614)
Az a nevezetes vízi bicónk….

Fontos megemlíteni a közepét, mert itt nagy dolgok történtek, de ahogyan szokás mondani, ne vágjunk csak úgy a közepébe, hanem kezdjük rögtön a memoár első strófáival. Úgy alakult, hogy nálunk itt a szigeten, a szépséges Surányban, ahol gyerekek lesznek naggyá, felnőttek gyerekké, nos megjelent sok-sok gyermek és nagy a Tölgyfa utcában, hogy 5 napra kezdetét vegye az ereszd el a hajam. Bizony volt ilyen is a strandon, amikor Anna ezt kiabálta Leventének………Leviiiiiii! Ereszd el hajam! Kiabálta ordította Anna, amikor fel akart mászni a vízibicóra, de Mr. szépfiú ezt nem engedte. Első napunkon első feladatunk az volt, hogy tisztázzuk, mik a szabályok, mitől mászhatok falra, és mitől alszom jól este, és persze a gyerekek is. Kezdetét vette hát a már, már tradicionális Surány táborunk, ahol a csapatból elég sokan eljöttek táborozni, bulizni, tombolni, sírni és nevetni. Persze akadt, akik nem egyesületünk sportolói, de hallották hírét ennek a neves eseménynek, így beneveztek a táborba. Nem is bánták meg ezt az öt napot. A tábor felállása után mindenki elfoglalta a bázisát, volt aki szobát választotta, főként a lányok, ám a fiúk inkább sátorban tanyáztak. Kezdeti napunkon azonnal megtámadtuk a strandot, a tavat, aminek a vízhőmérséklete fenomenálisan finom volt. Gyorsan bele is vetettük magunkat, és kezdetét vette az öt és fél órás bumm bumm, csitt csatt!

20160809_100215 (1024x614)
Házi mini olimpia, női 800m

Kölcsönöztünk vízibicókat és úsztunk, ugráltunk, dobáltunk, merültünk, támadtunk, elfoglaltunk, ordítottunk. Nevettünk és nevettünk, miközben kék zöldre ütöttük magunkat a strandon, és a vízibiciklin, de nem bántuk, mert önfeledten vidáman éltünk a nyárnak. Az ebéd ennek fényében még a jónál is jobban esett, és nyeltük, mint kacsa a nokedlit. Ebéd után irány Surány, vagyis a bolt, ahol minőségi Fantát, Nesteát ittunk. Teóval, Levivel ivás közben ezt mondogattuk egymásnak….”ez minőség……minőség,,. Este mindig közös beszélgetéssel töltöttük el az időt, sok játékkal, nevetéssel, és olykor-olykor bizony elég komoly témákat boncolgattunk, ahol én magam is meglepődtem, hogy mennyire jó eszük, szép szívük van a mi srácainknak. Őszintén beszélt mindenki magáról, családjáról, arról, hogy kinek ki tetszik a csapatból. Ezen én jót mosolyogtam magamban, mert nagyon helyesek voltak a gyerekek, és rettentő őszinték. Így bizony kisebb szerelmek is alakulófélben vannak immáron és jelentem, elcsattan az első Pegazusos csók is a csapatban. Nahát zajlik az élet rendesen, és nálunk tényleg igaz a haverok buli, Fanta kijelentés. Minden napra volt kijelölve ember, emberek, akik mosogattak, felsöpörtek, rendet raktak a portán, mivel csak ezen teendők után indulhattunk el a kalandokra. A gyerekek, már nagyon várták az izgalmas, hírhedt esti kommandót, amit nevezhetnék másként is, pl: gyümölcs, zöldség beszerző körút a közeli……..dombokon hegyeken, miként a nóta is szóla. Micsoda nóta nem? Páran biztosan nosztalgiáznak most, miként olvassátok ezeket a sorokat.

20160809_190622 (1024x614)
Ugrás a vízbe, magaslatról…

Régi szép idők bizony, de a gyerekek viszont most gyűjtik, szívják magukba az élményeket, történeteket, hogy aztán 20 év múltán ők is ezt érezhessék, mint amit mi. Emlékeztek? Emlékeztek arra, amikor gyermekként táboroztatok, kergetőztetek? Amikor elcsattant az első csók, és az első pofon. Tanítványaim, a ti gyermekeitek, mostanság élik meg mindezen szép időszakot, ami pontosan itt zajlik a szemünk előtt. No de kanyarodjunk már vissza a surányi etaphoz. Én magam igyekeztem a gyerekeket, jól kifárasztani, hogy reggel lusta, lassú mozgású edzőként, sokat tudjak aludni. Ennek érdekében megtettem mindent, mit lehetett, vagyis minden nap, nyomtuk az ipart. Miniolimpia, repülődobó bajnokság, strand,  éjszakába nyúló kommandók, és még lehetne sorolni. Ám meglepődve tapasztaltam, hogy 7-8 körül, már mozgolódás, nevetés, kiabálás hallatszott, így gémberedetten, rozsdásan, nehézkesen tápászkodtam fel az ágyból. Nagyjából el tudom képzelni, hogy milyen lehet nektek szülőknek, a napi rutin. No de nem volt problémám, mert a ti gyerekeitek, borzasztó jó gyerekek, és a szó pozitív értelében pedig átkozottul csibészek, de hát ez is a lényege a tábornak……csibészeket képezni. Ez jelentem egyre sikeresebben halad. Olyannyira, hogy szinte minden este bekiabált valaki a kapunkon, hogy a kutya mindenit! Bizony az én kedves, drága, kis tanítványaim, minden este valami turpisságot követtek el, de nem bántam, mert én is ilyen voltam, no meg Matulabácsi is megmondotta a Tüskevár című filmben, hogy mindenki a saját bőréért felelős.

20160810_112757 (1024x614)
Paper Wing’s pilot’s!

Ezt a gyerekek tudomásul is vették, így alakult ki köztem és köztük az a bizalmi kapcsolat, hogy amiben megegyezünk, ahhoz ők tartják is magukat. Képzelje el mindenki, hogy egyszer sem csaptak be. Ennek kiváltképpen örültem, főként azért, mert tényleg csibészek, ám mindig a megadott időben itthon voltak, egyszer sem késtek. Igyekeztem őket önállóságra tanítani, így ebben is jeleskedtek, ennek köszönhetően egyedül mehettek boltba, szépen osztották be pénzüket, és ekkor is mindig időben értek haza. Soha nem csináltak butaságot, nem sodorták magukat bajba, és fantasztikus volt látni, hogy mennyire figyelnek egymásra. Egyik este elmentünk gyümölcsöt szedni a közeli földekre, ha fogalmazhatok így. Szóval mentünk a kukoricásba elemlámpákkal és kb.: 20m-ént álltunk meg. Annyi hullócsillagot láttunk, amit én még soha életemben nem láttam, de a gyerekek sem. Mondtam is nekik, hogy bátran kívánjanak valamit, így én is ezt tettem. Nagy kívánságom volt a csillagok felé, majd meglátom, hogy meghallgatnak e az istenek. Elérkeztünk közben a poros szántás földes útjain célállomásunkhoz, a gyümölcsöshöz. Itt aztán síri csendben megbeszéltük a menekülési utat, és a tp.-t, vagyis a menekülés utáni találkozási pontot. Elsőként felderítést végeztünk három bátor gyors lábú fiúval. Felderítettünk, és a többiek figyeltek, mert a jel, egy villantás volt a lámpával, vagyis ha szabad a pálya, akkor villantás, és a fő erők jöhettek. Ez így is történt, és rendkívül izgalmasnak élték meg a srácok, hiszen élesben ment minden. No, már láttunk volna neki a betakarításnak, amikor is megjelent kettő kutya a kertben, akik nem támadtak, csak jelezték, hogy heló-heló, ez a mi kertünk. Ettől mi úgy be..artunk, hogy mindenki fejvesztve menekült amerre csak látott, és így esett meg az, hogy Milán akkorát borult, hogy azt hittem, egy katonánk végleg elesett, de nem így lett, mert miután észhez tért, tepert ezerrel velünk. Azért nem maradtunk zsákmány nélkül, így önelégülten, elégedetten tértünk haza, a csodálatosan szép, surányi éjszakában. Rengetegélményünk, történetünk van, amiről meséljenek inkább a gyerekek, hiszen volt itt tényleg minden. Pecáztunk, sírtunk, nevettünk, veszekedtünk, de mindvégig szeretetben, kötelékben éltünk, vigadtunk.

20160811_141746 (1024x614)
Zsákmány

Utolsó nap estéjére, házibuli volt hirdetve, amin megjelent a csapat apraja, nagyja, és egy igazi drzsembori vette kezdetét, ami meg is feküdte Karcsi barátom gyomrát. A felnőtt lányok főztek, Zsoltiék pedig kevergették a bográcsot, miközben mindenki nagyon jól érezte magát, és igazi nagy családként éltük meg a zárónapi estét. Voltak akik itt aludtak, és voltak akik hazatértek otthonukba. Én magam csodálattal tekintettem erre a táborra, és az utolsó nap is tartogatott csodákat. Csodák mindenütt vannak, hiszen ez a csapat, a benne élő emberek, felnőttek és gyerekek, ténylegesen igazi kincsek és pályafutásom alatt, sehol nem találkoztam ilyen atlétika egyesülettel, mint a miénk. A gyerekeink, a tanítványaim, pedig kipihenten várják az őszi szezont, hogy megsemmisítő csapásokat mérjenek az ellenfelekre. Amikor másnap elindult mindenki hazafelé, én még Zsókával, és Petivel, kettő csodálatos szülővel elmentem teniszezni. Peti egy állat a teniszben, azt csinál bárkivel a pályán, amit akar, így engem meg is futtatott rendesen. Zsóka pedig megadta a kegyelemdöfést borzasztó erősen meglőtt adogatásaival, amire én annyit tudtam reagálni, hogy ba..us kulcs, de kemény ez a csaj, halálra szívat.

20160813_103235 (1024x614)
Zsóka-Zsolti. 6:1, 7:1, 6:1 🙂

Peti és Zsóka úgy játszottak, mint Nadal és Federer, öröm volt nézni őket. A reggeli sportnap után, irány pakolni, és Petiékkel és Zsókáékkal elmentünk egy jót ebédelni. A búcsú ilyenkor soha sem jó, mert a táborban mindenki jól érezte magát, még a kettő Japán kis jakuza gyerkőc is, akiket lenyűgözött Karcsi alvása kint a füvön. Én élveztem minden pillanatát, és a záróbulit is, ahol velem annyi minden történt, mint még soha. A gyerekek kommandóztak, a szülők beszélgettek a tűznél, és közben Surány felett a csillagok boldogan ragyogtak ránk.

Képek: https://photos.google.com/album/AF1QipMh3gG7t_qB_bo9Iy3O2v8RXhtAyP6hekyGAm80

Surányi táborunk története