– Nagyon büszke vagyok két kiváló szenior futómra, akik maximálisan kitettek magukért az idei fedett országos bajnokságon. Gergő 800m-en nagyon jó idővel szerezte meg a győzelmet, és ugyanez elmondható Szabolcsról is 1500m-en.
Rajtnál nagy volt a tülekedés…
Gergőéket két sorból indították, amit senki, és én magam sem értettem, emiatt a rajtot követő tülekedésben elveszített 3mp-et minimum. Ettől függetlenül nagyon stabilan lehozta a versenyt. Szabink 56 évesen az 1500-at elkezdte egy bátor 3perces ezerrel, amiből minden idők harmadik legjobb 1500-át futotta a korcsoportjában, így reális nyárra a szenior magyar rekord. Két kiváló sportembert láthattunk, példaértékű sportolót, embert. Szívből gratulálok srácok.
-Hétvégén, Nyíregyházán rendezték meg az U20-s fedett pályás országos bajnokságot, ahol Emma is indult két számban. 1500m-en nagyon profin lehozta a megbeszélt taktikát, szépen, okosan versenyzett, és a végén egy újabb egyéni csúccsal ért be elsőkén, így egy szép értékes aranyéremmel gazdagodott. Az 1500-as futásában még úgyis maradt sok, hogy tudatosan lassított a végén, hiszen másnap 3000m, és ő is és én is tudtuk…..azok a küllők már nem frissek, hiszen bennük van egy egész fedett idény és folyamatos egyéni csúcsok. Mondtam is Emmának a vasárnapi verseny után, hogy a kitűzött célt bőven elértük.
Rajtra várva…
Másnap következett a 3000m, ahol Emma a kiváló 2.helyen zárt, és már nagyon látszott, hogy idény vége van, és töltődni kell a nyári felkészülés előtt. Harcosunk nagyon szépen csatázott, végig ott lebegett az arany, ám a fáradtság nagyon kijött rajta így ellenfele a végén ellépett tőle. Ez a második hely azért is értékes, mivel kőkemény csatát vívott, harcolt, és nem adta fel fejben, aminek bizony jelentősége van a jövőbeni versenyeknél. Emmára ráfér a pihenés, és itt nem is annyira a fizikális, inkább a mentális. Sopronból Nyíregyházára ugrálni, aztán vissza majd edzések, versenyek……… így most jön egy nagy levegő, és készülünk majd nyugodtan, okosan felépítve a nyári idényre. -Megjegyzés: Emma azért csodálatos futó, mert egyenletes szép léptekkel fejlődik, nem fut bomba időket, ám ez a folyamatos lépcsős fejlődés pont oda fogja juttatni, hogy ha felnőttként komoly futó akar majd lenni, az is lesz. Emma eddig mindent hittel, munkával, akarással ért el, és számomra az ilyen futók az igazi kincsek. Sopronból jó alapokat kapott, amire lehet építkezni, ez volt edzői munkáit dícséri! Természetesen a mostani 3000m-ben voltak hibák, ám azért dolgozunk, hogy harcosunk egyre jobb legyen. Maximálisan hiszek benne, és tudom….hogy Emma idén ott lesz a finnországi Európa-bajnokságon 3000m akadályon. Ehhez a fedett pályás idényhez csak annyit tudok neki mondani, hogy maximálisan top, mert amit ez a lány letesz az asztalra, az példaértékű! Szívből köszönöm a szülők támogatását, mindenben partnerek és segítőkészek. Cél: Finnország!
Csodaszép futás, világbajnoki szereplés kilátásba…
– Nagyon nagy örömmel zártuk a Felsőtárkányban megrendezett terepfutó bajnokságot, ahol a csapatból Szalai Simon állt rajthoz. Simiről tudni kell, hogy eme első komoly versenyét nem előzte meg egyéb, csupán néhány egyszerű Futapest verseny, és biza….még csak pár hónapja kezdtük el a komolyabb munkát, lévén Simi terep-hegyi futó szeretne lenni, akit a pálya versenyek nem annyira vonzanak, inkább a hegy. ……..Ennek fényében minden edzésen erre készülünk, így jött a képbe Felsőtàrkány terepfutó bajnokság.
Első komoly eredmény…
A rajtot követően harcosunk, a versenyét okosan szépen építette fel, egyetlen “hibàt,, vétet, volt egy több mint 2 perces eltévedése féltávnál, ám ezt így tapasztalat nélkül még nem is lehet hibának felróni, hiszen olyanokat előzött meg a mezőnyben, akikben már sok komoly verseny van és rutin. Abszolút kategóriában is előkelő helyen zárt , így reális kilátásai vannak a 2025. évi Sky világbajnokságon való induláshoz Olaszországban, főként hogy ilyen kiváló futást produkált. Boldogan ültünk a kocsiba, nem is csoda……..Simi gyönyörű szépen mutatkozott be a terep hegyi futók táborában. Biztos vagyok benne, hogy hallani fogtok még róla. Szívből gratulálok eme sikerhez!
Hétvégén került megrendezésre az idei fedett országos bajnokság. ahol két kiváló futóm, Dolmány Emma 3000m aki még csak U20-as korosztályú, és Polyánki Bence 800m-s síkfutásban indult. Mindkét futónál más, és más volt a cél,… Emmánál U20-s korosztályú versenyzőként a folyamatos egyéni csúcs futása, hiszen nem titkolt terv, hogy idén is kijusson az esedékes Európa-bajnokságra 3000m akadályon.
Ffi. 800m Bencével…
Ehhez szintidőt kell futnia, amire maximálisan megvan az esély, így ennek fényében fedetten elkezdtük lenyomni a sík 3000m-s egyéni csúcsát. Ez sikerült is, hiszen minden versenyén új csúcsot futott, 10:20, majd 10:16, majd 10:00, és végül itt a felnőtt ob.-n 9:56. Beszéltük Emmával a verseny előtt, hogy reálisan 9:55, van benne, ebben nem is sokat tévedtünk, és kiváló futással, immáron a 3000m-s Eb szint is közel van, amit szeretnék kiegészíteni egy nyári 3000m akadály szinttel. Emma idén fedetten kiváló munkát végzett, mindezt úgy, hogy 70%-s szinten tartom még. A csúcsforma az Eb-re kellene!Lássuk Polyánki Bencét! Bence pár hónapja keresett meg, jött hozzám másik csapatból, edzőtől, és elkezdtünk a nulláról 800-ra készülni. Elsősorban a jó erős alapokra volt szükség, amit maximálisan össze is hoztunk.
Emma kiválóan teljesített, komoly idővel…
A gyorsító munkát, csakúgy, mint Emmánál, a nyárra hagyom, ennek fényében jó látni, hogy “standard,, masszív alapozó munkával értük el ezeket a kiváló eredményeket, és gyorsítás még nincs benne. Bence 5 éves “kihagyás,, után azonnal a felnőtt top 5-be robbant be a bajnokságba, és idei legjobb időeredménye is nagyon bizakodó, így bátran vettük célba nyàri komolyabb terveinket. Bence kiváló és harcias futást produkált a bajnoki 800-on, …nagyon büszke is voltam arra……. hogy férfiként küzdött! Jobban örültem volna egy kemény iram futásnak a mezőnytől, ám a taktikai versenyben is maximálisan jól futott Bence. Büszkén, és örömmel néztem Emmát, és Bence futását is. Szívből gratulálok srácok!
-Szívből gratulàlok Dolmány Emma tanítványomnak, aki Sopron vàrosának kitüntető elismerésében, részesült, az idei Sopron sport gálán, múlt évi kiemelkedő, és példás teljesítményéért. Sok sikert Emma az idei évre is, büszkék vagyunk rád, szívből gratulálunk!
2024. évi eredményei! 1x Európa bajnoki résztvevő. 1x hegyi vilàgbajnoki résztvevő. 1x Magyar bajnok hegyi ob. 2x Magyar bajnok 2000m akadály-3000m-en. 1x bajnok válogatott viadalon. 3x válogatott kerettag 2024.-ben.
-Mai napon a budapesti nyílt 3000m-s női síkfutásban, Dolmány Emma újra egyéni csúcsot futván nyerte versenyét, rendkívül okos, magabiztos futással.
3000m női futam rajt…
A verseny első szakaszában a társakkal váltott vezetéssel nyomták a tempót, ám végül Emmának át kellett vennie végig az iramot, melynek köszönhetően múlt heti egyéni csúcsát szépen megjavította, ezzel elsőként futva be a 3000-en. Szépen araszolunk lefelé, alázattal, hittel, szeretetben. Cél az Európa-bajnokság 3000m akadályon. Szívből gratulálok Emma itt is, és köszönet a szülőknek és a csapatnak!
Vali csodaszép évkezdés, Simi első versenyén 3.hely…
-Csodaszép eredménnyel zárta az idei BBU földalatti futóverseny, Szalai futónk, és Bernek Valéria. Vali és Simi a 7km-s távon mutatták meg miért is jöttek, és bizony Vali egy idény eleji jó formában, biztató idővel a kiváló 30.helyen zárt 300 versenyző közül 3 gyermekes anyaként, ami nem kis teljesítmény, míg Simi harcosunk kezdi megismerni a versenyek világát, és ennek okán az idei évet egy kiváló bronzéremmel nyitotta, és gyűjtött értékes tapasztalatokat. Valit az Omszki ultra várja hamarosan Marczell Beatrix váltóban, Simit pedig a Sky Run-Bükki kilátások hegyi vb. válogató versenye. Szívből gratulálok mindkettőtöknek, nagyon büszke vagyok Rátok!
-Több, mint biztató kezdés….! Kiválóan kezdtük az évet, hiszen két tanítványom is “meglepetés,, eredménnyel nyitotta a szezont. Nyíregyházán álltak rajthoz 800m-s távon, mégpedig Simák Gergő szenior futóm, és Polyánki Bence. Gergőt idén neveztem a fiatalok közé, írom ezt azért, mert akikkel futott, szinte a gyerekei lehetnének, ám a gyors kölkök között tudott egyéni csúcsot futni 45 évesen, 2perc 15 másodpercet, amiben még maradt, így idén reális a 2:10-s idő. No lássuk Bencét…………Bence ősszel jött hozzám egy másik csapatból, edzőtől….egy hosszabb, 5 éves ínséges verseny időszakot követően, így adott volt a feladat, hogy “feltámasszuk,, benne a gyilkos ösztönt, amit nem volt nehéz, hiszen egy rendkívül szorgalmas, céltudatos futóm.
Gergő rajtja a fiatalok közt…
Bencével végig csináltunk egy masszív alapozást, amibe még gyorsító munkát alig alig raktunk, hiszen egy ház is jó alapokra épül, nem homokra. Három hete sajnos beteg volt, így a terv egy biztonsági futás volt, aminek egy nagyon nagyon biztató 1:53-s idő lett a vége. Ez azért is kiváló, mivel öt év kimaradt ,és első versenyre ez több, mint étvágy gerjesztő, másodsorban nemrég volt beteg és kb 85%-s állapotban futott, harmadszor pedig, mint írtam ezt még csak állóképességi edzésből futotta. Gergő, és Bence nagyon oda tették magukat, és jó volt látni, hogy mennyi van még bennük, mennyire élvezik a versenyt és annak hangulatát. Megyünk előre hittel, és okosan! Szívből gratulàlok Nektek!
Lestál Gergő sportolónk-tanítványom, kiváló eredménnyel zárta a 2025. évi Kitörés emlék túràt. Gergő a 60km túrát idén futva teljesítette, amit egy kisebb eltévedés az erdőben 70km-re egészített ki. Gergő minden gond nélkül abszolválta a kihívást, így következő héten már vissza is térhetünk az Ultra Balaton felkészülési programunkhoz. Kiváló és példaértékű teljesítménnyel ért célba, tisztelegvén a hősök előtt, akik a 2. világháborúban Budapesten életüket adták a házáért. Szívből gratulálok Gergő! Megjegyzés: Gergő 2024. év ősz óta 117kg-ról lefogyott 94kg-ra.
Idei évet egy szenzációs kis ausztriai futással zártuk le, ahol a csodaszép Grafanegg kastély parkban futottak tanítványaim. Több, mint 800 futó rajtolt el,….. ………, Bence egy park futáson, lassú pályán szépen erőlködés nélkul 3:10/ km tempóban lenyomta az 5,3km-t. Ez azért is szép, mivel alapozás időszakában, terepen futotta. Gergő hozta a kötelezőt szépen, Simi pedig megnyerte élete első külföldi versenyèt. Eszter “rombolt,, egyet, megmutatta hogy nincs vacakolás, Nóri és Zsófi szívvel lélekkel harcolt a csapatért. Dani alázattal tette oda magát, és lett dobogós, míg anyuja Mariann is megmutatta harcos jellemét és szenior dobogós lett. Nagyon jó, nagyon szerethető sikeres kis csapatunk van, büszke is vagyok nagyon rájuk, és persze itt is szívből gratulálok!
Hálás köszönet Novák Bazsinak, és Szalai Andrásnak a háttér munkáért!
-EREDMÉNYEK: 5.3km Lány csapatunk: 1.hely Zalka Zsófia, Gál Eszter, Gáti Nóri. Fiú csapatunk: 1.hely Simák Gergő, Szalai Simon, Polyánki Bence, 5.3km abszolút férfi 1.hely Polyánki Bence. Női abszolút: 3.hely Eszti Korcsoportos: Szalai Simi 1.hely , Bence 1.hely, Gergő 1.hely, Eszti 2.hely, Nóri 3.hely, Zsófi 4.hely, Szadai Dani 2.hely, Mucsányi Mariann 2.hely